London 2012: a NOB küldöttsége elégedett az előkészületekkel

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.03.28. 18:39
Címkék
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) küldöttsége szerdától háromnapos látogatást tesz a nyári ötkarikás játékoknak otthont adó Londonban, s már az első napon elhangzott, hogy elégedett a brit fővárosban folyó előkészületekkel.

„Bízom abban, hogy nagyszerű versenyeket látunk majd – mondta Jacques Rogge, a NOB elnöke. – A játékok és a rendezés sikerességéről ugyanakkor csak az esemény után számolhatunk be.”

A pénteken záruló helyszíni NOB-szemle az utolsó a július 27-től augusztus 12-ig tartó olimpia és az augusztus 29-én kezdődő paralimpia előtt.

„Azt remélem, hogy nem a biztonsági intézkedések, hanem maga a sportesemény lesz a középpontban a játékok közben” – mondta David Cameron brit miniszterelnök.

A 2005-ös pályázati anyagban az olimpia megrendezésének összköltségét 2.4 milliárd fontosra (kb. 840 milliárd forint) becsülték, ezzel szemben a szervezőbizottság (LOCOG) legutóbbi jelentése szerint 9.3 milliárd fontba kerül majd a lebonyolítás. A megnövekedett költségek hátterében jórészt a biztonságra szánt összeg megemelése áll.

Korábban az Egyesült Államok mellett más országok is jelezték, hogy a nyári ötkarikás játékok nincs megfelelően biztosítva egy esetleges terrortámadás esetére. Nagy-Britannia emiatt több mint 10 ezer katonát rendel majd az olimpia idejére Londonba, ez a létszám pedig nagyobb, mint az Afganisztánban szolgálóké.

 

Legfrissebb hírek

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
1 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
2 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
2 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
3 órája

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
3 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik