Úszás: ismét egzotikus tájakra menekül a keret az influenza elől

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.02.13. 14:15
null
Cseh Lászlóék egzotikus helyen készülhetnak az olimpiára
Címkék
Külföldi edzőtáborokból hazatérve a héten itthon készülnek a legjobb magyar úszók, de ez az állapot átmeneti: néhány nap múlva ismét melegebb éghajlatra rajzanak a válogatottak.

 

„Folytatódik a menekülés az influenza elől – emelte ki a meleg égövi táborozás egyik lényegi elemét Kiss László szövetségi kapitány az MTI-nek hétfőn, elégedetten nyugtázva, hogy a válogatott versenyzőket elkerülte a betegség. – Nagyon remélem, hogy ez így is marad, amíg itthon vannak, aztán a hazai téltől tisztes távolban, rendben folytathatják tovább a hasznos munkát, a kilométergyűjtést.”

A szakvezető elmondta, hogy a háromhetes felkészülés jól sikerült Cseh Lászlónak és társainak, köztük a három ifjúsági olimpiai bajnoknak, Kapás Boglárkának, Bernek Péternek és Biczó Bencének egyaránt, akik Mexikóban, a San Luis Potosíban található magaslati edzőtáborban, a tengerszint felett kétezer méteren készülhettek. Ők a hét végétől a dél-afrikai Durbanben „ismételnek” a honfitársak által már belakott, ismerős terepen.

Éppen itt, Durbanben dolgozták ugyanis végig az utóbbi három hetet a válogatott egy másik csoportjának tagjai, köztük a Verrasztó testvérpár, Evelyn és Dávid, Jakabos Zsuzsanna és a sérülések után ismét hadra fogható Európa-bajnoknő, Mutina Ágnes. Ez a részleg is csak átmeneti jelleggel tartózkodik idehaza: a társaság a tengerentúlon, a floridai nyárban, Boca Ratonben készül tovább március közepéig.

Floridába tart egy harmadik csoport is, mégpedig az eddig itthon készülő Gyurta Dániellel az élen. A társaság tagjai néhány tucat mérfölddel odébb, Fort Lauderdale-ben edzenek a következő időszakban.
A meleg égövi táborok hasznát először kora tavasszal, a március végén–április elején esedékes debreceni országos bajnokságon tudják felmérni az érintettek, az igazi vizsga pedig a nyári londoni olimpián következik.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
2 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
2 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
3 órája

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
3 órája

A San Marinó-i csapat került közelebb a Győrhöz a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
3 órája

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
3 órája

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
3 órája

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
4 órája
Ezek is érdekelhetik