London 2012: Hidvégi a világbajnoki negyedik helyből indul ki

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.02.08. 08:42
Címkék
A tavaly októberi, tokiói világbajnokságon elért negyedik helyét tekinti kiindulópontnak a londoni olimpiára Hidvégi Vid, akinek alapvető célja az, hogy ott legyen a lólengés ötkarikás fináléjában.

„Az indulók létszáma és a reális matematikai számítások alapján a minimális cél az, hogy lovon bejussak a nyolcas döntőbe – nyilatkozta az MTI-nek a 25 esztendős tornász. – A fináléban szeretném legalább megismételni az őszi kvalifikációs vb-n elért negyedik helyemet, de ha minden megfelelően alakul, akkor akár még a bronzérem is elérhető lesz."

Hidvégi azt mondta, a lólengés kétszeres világbajnokával, az olimpiai arany egyik legfőbb esélyesével, Berki Krisztiánnal nagyon jó a kapcsolatuk, 17 éve együtt versenyeznek, s bár papíron egymás ellenfelei, valójában igyekeznek támogatni egymást.

„Könnyű helyzetben vagyunk, mert régóta ismerjük egymást, már az ifjúsági válogatottban is együtt szerepeltünk – fogalmazott a KSI SE versenyzője. – A torna egyébként is olyan sportág, amelyben elsősorban nem egymással, hanem saját magunk ellen versenyzünk. Azt mondhatom, hogy Krisztiánnal zökkenőmentes a viszonyunk, kölcsönösen segítünk a másiknak, ahol és amiben tudunk."

Hidvégi elárulta, óriási megkönnyebbülés volt számára, amikor a januári, Londonban rendezett tesztversenyen megszerezte az olimpiai kvótát.

„Négy hónapon keresztül készültünk a kvalifikációs vb-re, majd azt követően három hónapig a londoni viadalra, ez pedig egyfelől hatalmas kihívást jelentett, másfelől ebben az időszakban a fokozottabb igénybevétel miatt megnőtt a sérülés veszélye – mondta. – Az ötkarikás indulási jog megszerzését követő első két napban kijött rajtam a fizikai és mentális fáradtság, de amikor hazaértünk, akkor volt időm feltöltődni, kikapcsolódni, így már teljes mértékben tudok koncentrálni az olimpiai felkészülésre."

Hidvégi azt mondta, minden versenyen a londoni felkészülés jegyében lép a szerekhez, de ennek részleteiről nem egyedül, hanem edzőjével, Laufer Bélával közösen hoz majd döntést.

„Számomra a lólengés a legfontosabb, egyértelmű, hogy lovon jóval nagyobb esélyem van a jó eredmény elérésére, mint egyéni összetettben – fogalmazott Hidvégi. – Március végétől indul a meghívásos Világkupa-sorozat, amelynek állomásain lólengésben leszek érdekelt. Ezeket a versenyeket arra is felhasználjuk majd, hogy az olimpiai gyakorlatot tökéletesítsük. Május végén, az Európa-bajnokságon a csapatverseny miatt valószínűleg több szeren is szerepelnem kell majd, de ez nem jelent problémát, mert mindennap edzek minden szeren."

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
4 órája

Orbán Viktor megköszönte a szurkolóknak a lélegzetelállító koreográfiát

Magyar válogatott
4 órája

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
4 órája

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
4 órája

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
4 órája

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
5 órája

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik