Légiósok: Bajner Bálint után PL-klub is érdeklődött

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.11. 07:45
Bajner Bálint után angol élvonalbeli és másodosztályú klub is érdeklődött a téli átigazolási időszakban. Mindezt a Borussia Dortmund magyar labdarúgójának menedzsere, Paunoch Péter FIFA-licences menedzser árulta el a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.

 

„Angliából voltak érdeklődők a téli átigazolási időszakban, a Premier League-ből is, de a Championshipből volt a komolyabb megkeresés, ám miután a két érintett klub nem tudott megegyezni egymással, odáig már el sem jutottunk, hogy mi is tárgyaljunk – utalt Bajner Bálint lehetőségeire a menedzser. – A Dortmundnak nem állt szándékában mindenáron elengedni őt, ami jó jel számunkra, hiszen számítanak rá. Bálintnak a nyáron lejár a dortmundi szerződése, a tavaszi teljesítménye döntően befolyásolja majd az ő jövőjét.”

A menedzser beszélt arról is, hogy szerinte mikor ideális légiósnak állnia egy magyar labdarúgónak. Paunoch Péter elmondta: adott esetben 16-17 évesen is neki lehet vágni – amint arról beszámoltunk, a napokban éppen az ő közvetítésével került a 16 éves ferencvárosi Patik Márton a Salzburghoz –, hogy két-három kint eltöltött év után megkösse első profi szerződését. Amennyiben ez nem jönne össze, akkor célszerű itthon megszerezni az alapokat a felnőttek között – Huszti Szabolcs és Dzsudzsák Balázs nevét említette –, ha lehetőség van rá, bemutatkozni a válogatottban, mert így nagyobb tapasztalattal lehet külföldre szerződni. Ezt az utat járhatja be a ferencvárosi Holman Dávid, aki az ősszel stabil kezdő lett klubjában, és már meghívót kapott a válogatott bő keretébe is. De vajon ő merre induljon el, az ő stílusa melyik külföldi bajnokságban tudna leginkább érvényesülni?

„Nem igazán teszünk így különbséget a bajnokságok között, már nagyon nem is lehet – mondta a menedzser. – Dávid esetében a német futballt sem tartom elképzelhetetlennek, de talán a spanyol áll az ő stílusához a legközelebb. Bár egy angol ajánlattól sem lennénk elkeseredve.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik