A DAC minden követ megmozgat, hogy legyenek nézők a Slovan elleni meccsén (Fotó: Dömötör Csaba)

A szabály értelmében azok a drukkerek, akiknek friss negatív koronavírustesztjük van, beléphetnek a stadionba. A helyi közegészségügyi hivatal október 14-én kiadott, a koronavírus terjedését megelőző intézkedéscsomagja értelmében a tömegrendezvények általános tiltása alól kivételt képeznek Szlovákiában azok az események, amelyeken minden résztvevő legfeljebb 12 órás PCR-teszttel és eredménnyel rendelkezik.

A klub döntése alapján a vasárnapi mérkőzés előtt a 2020–2021-es idényre érvényes bérlettel rendelkező szurkolóknak díjmentesen biztosítják a teszt elvégzésének lehetőségét. Ezek a meccs napján, október 25-én a Mol Aréna mellett kijelölt helyszíneken zajlik majd.

Mint írják, ezzel a kezdeményezéssel szeretnék megköszönni a szurkolóknak, hogy továbbra is a klub mellett állnak, és ezekben a nehéz időkben is kitartanak a csapat mellett.

A Dunaszerdahelynek 3500 bérletese van – ideális esetben tehát ennyien lehetnének ott a lelátókon, ám jelenleg „csak” ezer teszt áll a DAC rendelkezésére. A közlemény szerint azon dolgoznak, hogy a hétvégi mérkőzésig még tovább tudják növelni a tesztkapacitást.