MLS: Sallói gólt szerzett, majd elhunyt korábbi csapattársára emlékezett

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.05.25. 08:27
Sallói ötödször volt eredményes (Fotó: Getty Images)
Sallói Dániel megszerezte az ötödik gólját az amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) 2025-ös idényében, a Sporing Kansas City végül 3–3-at játszott a New England Revolutionnel.

A New England Revolution már 2–0-ra vezetett a Sporting Kansas otthonában, de Sallói Dániel az 53. percben szépített: a magyar támadó egy kapusról kijövő lövést vágott hat méterről a kapuba. Ez volt Sallói ötödik találata az idényben, és gólja után egykori csapattársáról, a héten 31 évesen elhunyt Gadi Kindáról is megemlékezett.

Az SKC nyolc perc alatt három gólt szerezve megfordította a mérkőzést, ám nem lehetett teljes az öröme, hiszen a 84. percben Maximiliano Urruti megmentett egy pontot a vendégeknek. 

Sallóihoz hasonlóan Gazdag Dániel is végig a pályán volt, de a Columbus Crew 3–2-es vereséget szenvedett Charlotte-ban. A Columbus másodszor maradt pont nélkül.

Lionel Messi a hajrában talált be szabadrúgásból Philadelphiában, az Inter Miami úgy szerzett pontot, hogy a 87. percben még 3–1-es hátrányban volt.

MAJOR LEAGUE SOCCER
Seattle Sounders–Dallas 1–0
San Diego FC–Los Angeles Galaxy 2–1
Montreal–Los Angeles FC 2–2
Charlotte–Columbus Crew 3–2
DC United–New York Red Bulls 0–2
Orlando City–Portland Timbers 1–0
Philadelphia Union–Inter Miami 3–3
Toronto FC–Nashville 1–2
Minnesota–Austin FC 1–1
Sporting Kansas City–New England Revolution 3–3
Colorado Rapids–St. Louis City 1–0
Real Salt Lake–Vancouver Whitecaps 2–3
San Jose Earthquakes–Houston Dynamo 3–3

SALLÓI GÓLJA

MESSI SZABADRÚGÁSA

 

Legfrissebb hírek

Magyarok is szurkoltak Chicagóban Gazdagéknak – kép

Légiósok
2025.09.28. 22:14

Gazdag és Sallói csapata is kikapott, Pintér nélkül ikszelt az Inter Miami

Légiósok
2025.09.28. 07:44

„Hihetetlen utazás volt” – Sergio Busquets bejelentette visszavonulását

Minden más foci
2025.09.26. 07:17

Messi két góllal és egy gólpasszal segítette győzelemre az Inter Miamit – videó

Minden más foci
2025.09.25. 08:16

Légióskörkép: három magyar gól a bajnokságokban, gólpassz a BL-ben

Légiósok
2025.09.22. 10:08

Sallói nélkül kapott ki a Sporting Kansas City, Gazdag Dániellel ikszelt a Columbus

Légiósok
2025.09.21. 08:00

Közel az aláírás, az Inter Miami mindent megtesz Messi maradásáért

Minden más foci
2025.09.18. 11:44

Gazdag kezdte a gólgyártást, de a Columbus végül kikapott

Légiósok
2025.09.18. 07:54
Ezek is érdekelhetik