Erőt meríteni a fájdalomból – nagy bajnoki hajrára készül a magyar légiós és csapata

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.03.12. 13:21
Gyollai Dániel és csapattársai az európai porondra vágynak (Fotó: Imago Images)
A Cliftonville ellen elveszített (0–1) Ligakupa-döntő után a bajnoki ezüstérem megszerzésére összpontosít Gyollai Dániel csapata, a Glentoran az északír labdarúgó-élvonalban.

„Mindannyiunknak fáj a vasárnapi vereség – idézi a BelfastLive Gyollai Dánielt. – Hajtós meccs volt, néha olyan intenzív és változatos, mint egy kosárlabda-mérkőzés, és egyre inkább éreztük, hogy egy gól eldönt mindent. Így is lett, sajnos a mi kárunkra. De erős egyéniségekből áll a keretünk, és most itt az alkalom, hogy ezt bebizonyítsuk. Nem hagyhatjuk, hogy ez az egy meccs maradjon meg mindenkiben az idényünkről. Kilenc forduló van hátra a bajnokságból, ha úgy vesszük, kilenc kupadöntő, ezeken kell kiharcolnunk, hogy megőrizzük a második helyet, és ott lehessünk az európai porondon a következő idényben. Ez a határozott célunk. A keddi csapatértekezleten Declan Devine menedzser arról beszélt, hogy a kupadöntő fájdalmát úgy kell feldolgoznunk, hogy hajtóerő legyen a hátralévő mérkőzésekre.”

A Linfield 19 pontos előnnyel vezeti a tabellát Gyollaiék előtt (igaz, két mérkőzéssel többet játszott), azonban mögötte nagyon szoros a mezőny, a második Glentoran és a hetedik Coleraine között csupán hétpontnyi a különbség.

„Nagyon rövid idő alatt tettünk meg igen hosszú utat. Sokan érkeztünk a csapathoz tavaly nyáron, gyorsan kellett összeszoknunk, és még messze vagyunk attól, ahová el akarunk jutni. De ha valaki az idény előtt azt mondja, hogy nyerünk egy trófeát – utalt a 27 éves magyar kapus az 1888-ban alapított regionális torna, a County Antrim Shield januári elhódítására –, megszorongatjuk a Cliftonville-t egy másik kupadöntőben, továbbá a második helyen várjuk a bajnoki hajrát, gondolkodás nélkül elfogadtuk volna. Ezek nagyon sokat ígérő eredmények, de most tegyük zárójelbe őket, mert csak az számít, hogy megragadjuk az előttünk álló lehetőséget. Ha nem sikerül az utolsó kilenc meccs, leértékelődik, amit mostanáig elértünk.”

A Glentoran szerda este a 10. helyezett Glenavont fogadja.

 

Legfrissebb hírek

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26

Légiósok: Spanyolországon belül váltott a fiatal magyar balhátvéd

Légiósok
2025.05.21. 16:09
Ezek is érdekelhetik