Tóth Balázs győztes FA-kupa-meccsen, kapott gól nélkül mutatkozott be a Blackburn első csapatában

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.01.11. 14:56
Szombaton Tóth Balázs nevével kezdődött a Blackburn összeállítása (Fotó: Blackburn Rovers Twitter)
Tóth Balázs karrierje új fejezethez érkezett szombaton: a 27 éves magyar labdarúgókapus először állt a Blackburn Rovers első csapatának kapujában tétmérkőzésen. A Rovers a szintén az angol második ligában szereplő Middlesbrough vendége volt az FA-kupa szombati játéknapján, és 1–0-s győzelmével bejutott a legjobb 32 közé.

A két gárdát két pont választja el a Championship tabelláján (a Boro 5., a Rovers 7.), ennek megfelelően kiegyenlített csatát vívtak egymással.

Az első félidő egyetlen nagy helyzeténél a vendégek támadója, Harry Leonard még a lécet találta telibe, a 70. percben aztán már jött a gól: egy rövid mentés után Andreas Weimann közelről a kapuba talált (0–1).

Tóth Balázsnak nem akadt sok munkája, de amikor védenie kellett, tette a dolgát, biztos támasza volt a Rovers védelmének.

A futballozni Kazincbarcikán kezdő Tóth az utánpótlásévei nagy részét a Puskás Akadémiánál töltötte, a felcsúti csapatban mutatkozott be az NB I-ben, majd a Fehérvár színeiben folytatta – onnan igazolt tavaly nyáron a Blackburnbe.

ANGOL FA-KUPA
A LEGJOBB 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Middlesbrough (II.)–Blackburn Rovers (II.) 0–1

Légiósok
2024.12.11. 12:10

Tóth Balázs: Nem szabad türelmetlennek lennem

A magyar válogatott kapusnak Telkiben az egyik bokaszalagja teljesen, a másik kettő részlegesen szakadt el.

 

 

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs és Pécsi Ármin korábbi kapusedzője szerint a jó kiválasztás a kulcs

Légiósok
2025.10.16. 17:35

„Megmutattad, hogy igenis az álmok valóra válhatnak” – a kapus nővére nem hitte el, hogy Tóth Balázs egyszer majd Cristiano Ronaldo ellen véd

Magyar válogatott
2025.10.15. 17:13

Sofascore: Tóth Balázs lett a selejtezőforduló legjobb kapusa

Foci vb 2026
2025.10.15. 13:52

Szalai Attila volt a legjobb a portugálok ellen – NS-osztályzatok

Magyar válogatott
2025.10.14. 23:16

Tóth Balázs ismét bizonyította, lehet rá számítani

Magyar válogatott
2025.10.13. 06:53

Tóth Balázs: A kapuskérdésben még nem döntött Marco Rossi

Magyar válogatott
2025.10.07. 10:01

Hihetetlen döntés született Tóth Balázsék félbeszakadt meccsével kapcsolatban

Angol labdarúgás
2025.09.25. 17:06

Rossi rekordot döntött; túl az 50. újoncon – az idei a Tóthok éve

Magyar válogatott
2025.09.22. 19:15
Ezek is érdekelhetik