Szűcs Kornél a Liverpool elleni kupameccsen térne vissza a sérüléséből

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2025.01.26. 10:36
Szűcs Kornél már nagyon várja, hogy megmutassa az új edzőjének, mit tud (Fotó: Getty Images)
A február elején a Liverpool elleni FA-kupa-mérkőzést célozta meg a visszatérésre Szűcs Kornél, az angol másodosztályú Plymouth Argyle magyar védője, aki két hete edzésen szenvedett sérülése miatt még nem játszott a klub új vezetőedzője, az osztrák Miron Muslic irányítása alatt.

„A Brentford elleni FA-kupa-meccset megelőző edzés után éreztem, hogy nincs minden rendben a lábammal. Nem szóltam egyből, de este jeleztem a csapatorvosnak, aki mindent megpróbált, hogy jobban legyek, de a meccs reggelére még rosszabb lett, nem tudtam játszani. Másnap elküldtek MRI-re, és kiderült, hogy a csípőhajlítómmal van probléma, egy hónap kihagyást jósoltak – mondta a Nemzeti Sportrádiónak a 23 éves Szűcs Kornél.Ez két hete volt, de egyre jobban vagyok, az FA-kupában továbbjutottunk, a Liverpool a következő ellenfél, két hét múlva már szeretnék játszani ellene. Egyelőre kezelések és konditermi munka jutott.”

A Plymouth a Championship utolsó, 24. helyén áll, hét pont a hátránya a még bennmaradást érő helyen állókhoz képest. A bajnokságban november 5. óta nem nyert meccset, a rossz széria Wayne Rooney állásába került, őt váltotta a kispadon Miron Muslic.

„Januárban a bajnokságban volt két ikszünk és a kupában továbbjutottunk, de még nem jöttünk ki a gödörből. Az új edző nagyon szimpatikus, minden erejével próbál önbizalmat adni a csapatnak, de nehéz szériában vagyunk. Remélem, mielőbb én is segíthetek a pályán – mondta Szűcs Kornél. – Az új edzőnél még nem tudtam játszani, nagyon rosszul jött ki ez a sérülés, de mindennap kérdez engem és a stáb tagjait is, hogy áll a felépülésem, mennyire javul az állapotom, mikor leszek bevethető. Ez nekem is fontos, és jó lenne mielőbb bizonyítani neki, hogy számíthat rám.”

 

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 2. rész, Csik Ferenc

Egyéb egyéni
1 órája

Az ETO FC-nél a háttérrésznek kell utolérnie a csapatot

Európa-konferencialiga
4 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
2025.08.21. 17:03

Csodák csodája – az olimpiák legszebb pillanatai a Nemzeti Sporton és a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
2025.08.20. 13:41

Major Veronika érezte, hogy éremmel jöhet haza a párizsi olimpiáról

Egyéb egyéni
2025.08.20. 09:55

Tovább folytatja vívópályafutását Szatmári András, szeretne ott lenni Los Angelesben is

Egyéb egyéni
2025.08.20. 09:43

Novothny Soma szerint a futball istene írta a forgatókönyvet az Újpest elleni mérkőzésen

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 16:49

Juhász Dorkának kihívásra volt szüksége a Schio után

Kosárlabda
2025.08.15. 16:38
Ezek is érdekelhetik