Sallai Roland csereként állt be, ismét nyert a Galatasaray

S. Zs.S. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.01.04. 21:53
Fotó: Imago Images
Sallai Roland csapata, a török Galatasaray a Göztepét fogadta szombaton a török bajnokságban, és ha nehezen is, de otthon tartotta a három pontot.

KISPADON KEZDTE Sallai Roland csapata szombati mérkőzését. A török bajnokság egyetlen veretlen együttese, a listavezető Galatasaray a Göztepét fogadta, a nigériai center, Victor Osimhen mögött a belga Dries Mertens és két török játékos, Baris Alper Yilmaz és Yunus Akgün alkotta a támadósort.

Noha nem kezdett ellenállhatatlan lendülettel a házigazda, gyorsan vezetést szerzett. Szögletet követően Djalma Silva lekönyökölte a fejelni próbáló Kaan Ayhant, a jogos tizenegyest Victor Osimhen váltotta gólra. Róla szólnak a hírek: az angol sajtó szerint a Manchester United már most, januárban vinné, Marcus Rash­ford kerülne Nápolyba, a török csapatot jelentős pénzösszeggel kárpótolnák.

A jó kezdést nem követte lendületes folytatás, és a vendégcsapat szép góllal egyenlített. Anthony Dennis a saját térfeléről ragyogóan passzolt laposan előre, a kolumbiai Dávinson Sánchezt megkerülte a labda, a brazil Romulo pedig éles szögből a kapu jobb oldalába lőtt, 1–1. A kapott gól nagyon lelassította a listavezetőt, a Galata a szünetig nem találta meg a ritmust, a Göztepe a vezetést is megszerezhette volna.

A legkevésbé elfogult magyar drukker legkésőbb a szünetben pályára küldte volna Sallai Rolandot, de Okan Buruk vezetőedző nem változtatott. A második félidő elején veszélytelennek tűnt a hazai együttes, de a semmiből is képes volt újra megszerezni az előnyt: Dries Mertens kitűnően ugratta ki a jobbösszekötő helyén kilépő Yunus Akgünt, aki éles szögből a jobb alsó sarokba lőtt. Rá érdemes figyelni: a török válogatottban is szerepel, veszélyt jelenthet a magyar kapura a Nemzetek Ligája-rájátszásában. Egy brazil cserejátékos, a Flamengóból igazolt Victor Hugo egyenlíthetett volna, de mentettek előle, a neve mellett egy szép cselére figyelhettünk fel.

A 74. percben Dries Mertens helyére beállt az előző fordulóban sárga lapos eltiltása miatt nem játszó Sallai Roland, a támadósor bal oldalán kapott helyet. Első villanása egy ígéretes beadás volt, ballal, szögletre mentettek a vendégek, és a sarokrúgásból betalált ugyan a Galata (Lucas Torreira fejelt a kapuba), hosszas vizsgálódás után les miatt nem adták meg gólt. A következő akciónál Torreira kezére pattant a labda, megint percekig nézték a felvételeket, de megúszta a Galata, a Göztepe nem kapott tizenegyest.

Tíz perc ráadást jelzett a játékvezető, mert olyan sokat állt a játék, a 98. percben a magyar válogatott támadó szépen hozta ziccerhelyzetbe Michy Batshuayit, de a belga lövését védte a kapus. Egy góllal, 2–1-re nyert tehát a Galatasaray, sorozatban ez volt a negyedik győzelme a Süper Ligben. 

TÖRÖK SÜPER LIG
18. FORDULÓ
Galatasaray–Göztepe 2–1
Galatasaray: Sallai Roland a 74. percben állt be. 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik