Légiósok: Vancsa Zalán máris távozna a Genttől – sajtóhír

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.01.15. 12:10
Vancsa a Gent spanyolországi edzőtáborában (Fotó: AFP)
A Het Nieuwsbladra hivatkozva több belga lap is arról számolt be szerdán, hogy a szeptemberben a Lommeltől a „bölényekhez” kölcsönbe került 20 éves magyar labdarúgó a több játéklehetőség reményében szeretne még a télen új csapatot találni – szúrta ki a csakfoci.hu.

Szeptember elején került kölcsönbe a Lommeltől a Genthez Vancsa Zalán, ám a 20 éves szélső néhány hónap után máris távozni szeretne új együttesétől, miután az őszi szezonban mindössze három – egy kupa- és két bajnoki – mérkőzésen kapott lehetőséget, ám sokat volt sérült is. Noha szeptemberben még magunk is arról számoltunk be, hogy Vancsát a Gent vételi opcióval vette kölcsön, most kiderült, erről nincs szó, így könnyebben távozhat a magyar futballista a csapattól. Az biztos, hogy a másodosztályú Lommelhez Vancsa nem tér vissza, új klubban szeretné kipróbálni magát, ahol rendszeresen megkapja a bizonyítási lehetőséget. 

A Voetbalkrant című lap szerint a Gent már el is kezdett ügyködni Vancsa pótlásán, több hozzá hasonló profilú játékos iránt is érdeklődött már, és nyitott a helyzet minden fél számára megnyugtató rendezésére, miközben középcsatár posztra is keres egy labdarúgót – ide  leginkább a Ludogorec 23 éves légiósát, Rwan Cruzt szeretné elcsábítani, ám ez nem lesz könnyű, mert a bolgárok alaposan megkérik a brazil árát.

Légiósok
2024.09.04. 19:57

A Gent bejelentette Vancsa Zalán szerződtetését

A korábbi pletykákkal ellentétben a 19 éves szélsőt vásárlási opcióval vette kölcsön a flandriai klub.

 

 

Legfrissebb hírek

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26

Légiósok: Spanyolországon belül váltott a fiatal magyar balhátvéd

Légiósok
2025.05.21. 16:09
Ezek is érdekelhetik