„Lang Ádám ügyében közel a szerződésbontás” – csak utána jöhet a DVSC-hez

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2025.01.15. 13:30
Lang Ádám tavaly a válogatottban, Izrael ellen már pályára lépett a Loki arénájában, hamarosan jó eséllyel a DVSC játékosaként térhet vissza a Nagyerdei Stadionba (Fotó: archív)
Először a Nemzeti Sport írt arról még tavaly, december 22-én, hogy Lang Ádám a ciprusi Omoniától a DVSC-hez igazolhat. Akkor menedzsere, Illés Zoltán türelmet kért, mert a válogatott védőt nyárig még szerződés köti a nicosiaiakhoz, csak ennek felbontása után lehet arról beszélni, hol folytatja. Most viszont a játékosügynök megkeresésünkre elmondta, közel az egyezség a ciprusi klubbal a szerződésbontásról.

 

 

„A Nemzeti Sport úgy értesült, a DVSC Lang Ádám egyik kérője” – írtuk december 22-én. A helyzet azóta sem változott, sőt úgy tudjuk, amint szabadon igazolhatóvá válik a hetvenszeres válogatott védő, rövidesen alá is írhat a debreceniekhez.

Légiósok
2024.12.22. 10:17

Lang Ádám távozhat az Omonia Nicosiától, a DVSC az egyik kérője

A 31 éves hátvéd háttérbe szorult ciprusi klubjánál, ezáltal a válogatottból is kikerült.

 

A jövője azonban egyelőre a ciprusi klubon múlik. Tehát nem a DVSC-vel kell közelednie az álláspontoknak a megegyezéshez, hanem először az Omoniával kell megállapodni a nyárig érvényes szerződése felbontásáról. Ebben az ügyben azonban a napokban történt előrelépés, így Lang hamarosan szabadon igazolhatóvá válhat.

„Közel kerültünk a megállapodáshoz Lang Ádám szerződésének felbontása ügyében” – nyilatkozta szerdán a Nemzeti Sport megkeresésére a futballista menedzsere, Illés Zoltán.

Amennyiben ez a megegyezés megszületik, akár már ma, utána írhat alá a DVSC-hez és utazhat majd a csapat után a törökországi edzőtáborba. Lang a múlt héten kisebb sérülést szenvedett ugyan, de ez nem befolyásolja abban, hogy csatlakozzon új együtteséhez, amint hivatalosan megtörtént az elválás az Omoniától.

A 32. életévét január 17-én betöltő Lang a 2016-os Eb után, a nyári átigazolási időszak utolsó napján igazolt a Videotontól a francia élvonalbeli Dijonhoz. Azóta megszakítás nélkül külföldön játszik: futballozott a szintén francia Nancyban és Erdélyben, a kolozsvári CFR-ben is, ahonnan 2019-ben szerződött az Omoniához. 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők: Maximilian Hofmann (osztrák, Rapid Wien – Ausztria), Krisztijan Malinov (bolgár, KV Kortrijk – Belgium), Szűcs Tamás (FC Köbenhavn – Dánia, kölcsön után végleg), Amos Youga (közép-afrikai-francia, CSZKA Szófia – Bulgária, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Hegyi Krisztián (West Ham United – Anglia) 
Kölcsönből visszatérők: –  
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: Lang Ádám (Omonia – Ciprus)
Távozók: Victor Cristiano Braga (brazil, Tobol – Kazahsztán)
Kölcsönbe távozók: – 
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Zsirajr Sagojan (örmény, Ararat – Örményország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Dusan Lagator (montenegrói, India), Szenaga Naoaki (japán), Jorgo Pellumbi (albán)

Legfrissebb hírek

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:17

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 19:17

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33
Ezek is érdekelhetik