Játszd újra, Szancsó! – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2025.01.12. 23:53

A 26 éves, 46-szoros válogatott labdarúgó, Szalai Attila az idény végéig kölcsönbe a belga Standard Liege együtteséhez került a német Hoffenheimtől. A védőnek nem lehet más célja, mint újra felépítenie önmagát. Nemrég már-már összeboronálták a török Trabzonsporral, ám az információ nem bizonyult pontosnak (vélhetően a Fenerbahcénál eltöltött sikeres időszak miatt is vetődött fel a neve), az mindenesetre jó hír, hogy „Szancsónak” ismét lehetősége lesz formába lendülni. Ugyanakkor a helyzet szinte pontosan ugyanolyan, mint az egy évvel ezelőtti. Akkor a Hoffenheim – amely 2023-ban 12.3 millió euróért igazolta át a Török Kupa-győztes védőt – a Freiburgnak adta kölcsön, ám múlt tavasszal a magyar légiós minimális lehetőséget kapott. Mégis, Marco Rossi nemcsak elvitte a németországi Európa-bajnokságra, két mérkőzésen is lehetőséget adott neki – Svájc ellen le-, a skótok ellen becserélte –, ám azóta a szövetségi kapitány ragaszkodik ahhoz, csak úgy lehet valaki válogatott, ha klubcsapatában rendszeresen pályára lép, ezért Szalai Attila nem kapott meghívót.

Légiósok
2025.01.12. 11:31

Szalai Attila a Standard Liege-ben folytatja – hivatalos

A belga klub bejelentette, hogy a nyárig kölcsönvette a német Hoffenheimtől a 46-szoros magyar válogatott védőt.

Mindeközben a nemzeti csapatnál is történtek változások: a háromvédős rendszer jobb oldalán Lang Ádám helyén az olasz Parmában játszó Balogh Botond jutott szóhoz, s egyre inkább beilleszkedett, középen Willi Orbán helye stabil, ám a bal oldali védő posztján Dárdai Márton egyre jobban játszik. Ha legjobbjainknak holnap kellene pályára lépniük és mindenki egészséges, valószínűleg a Balogh, Orbán, Dárdai hármas kapna lehetőséget.

Hogy jobb helye lesz-e Szalai Attilának a Standard Liege-nél, mint a Trabzonspornál, az valószínű, már azért is, mert a kölcsönadás ténye biztos. S noha a védőnek nem lett volna szokatlan a török élvonal közege, több esélyt látok, hogy a belga első osztályban utolérheti magát. Hogy miért? Talán a Standardba könnyebb bekerülni, mint a Trabzonba, bár ezt a klaviatúra mellől nehéz megmondani. A fontossági sorrend a következő: először játszani kell, másodszor minél jobban, mert a válogatottban elengedhetetlen a minőségi futball. 

Némi túlzással Szalai Attilának egyéves kihagyással a háta mögött kell újra bizonyítania, hogy a formája válogatott szintű.

A feladat egyáltalán nem megoldhatatlan.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Futballesszencia – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 06:20

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 23:52

Arany, ezüst, drágakő – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 00:31

Bravúr a Rába partján – Thury Gábor jegyzete

Európa-konferencialiga
2025.08.14. 23:12

Íme, a magyar fiatalok! – Szöllősi György jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.13. 23:55

Apró örömök – Mohai Dominik jegyzete

Angol labdarúgás
2025.08.10. 23:12

A tisztelet jegyében – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
2025.08.10. 07:25

Szalai Attila kezdő volt, csapata vereséggel kezdett a bajnokságban

Légiósok
2025.08.09. 22:47
Ezek is érdekelhetik