„Nem a Hertha ellen szólt a döntés” – Dárdai Bence a nyári klubváltásról

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.12.12. 11:47
Dárdai Bence Német Kupa-döntőig menetelne a Wolfsburggal (Fotó: Getty Images)
A német élvonbalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Wolfsburgban egyre több játéklehetőséget kapó Dárdai Bence egy interjúban beszélt a nyári átigazolásáról, az apjával való összehasonlításáról és egy gyerekkori emlékéről is.

Testvéreivel ellentétben Dárdai Bence a nyáron nem maradt Berlinben, hanem a VfL Wolsburghoz igazolt. A Sport Bilddel készült interjúban így nyilatkozott a váltásról: „Nem a Hertha ellen szólt a döntés, csak ki akartam próbálni valami újat. Egyedül akartam élni és a saját utamat járni, hogy érettebb emberré váljak. Mehettem volna másik országba, de nem akartam. Wolfsburg közel van Berlinhez, ez is befolyásolta a döntésemet, így ha bármi történne, közel van a családom.”

Dárdai Bence elmondta, a családja hagyta, hogy meghozza a saját döntését, bár nem ment olyan egyszerűen. „Anya nem akarta, hogy menjek,  eljött velem Wolfsburgba, megnéztünk mindent, és megbarátkozott a klubváltás ötletével.”

A Bild megjegyzi, hogy a középső védő Márton és a támadó szélső Palkóval ellentétben Bence játékstílusa hasonlít leginkább apjáéhoz, Dárdai Pálhoz. „Négyéves voltam, amikor apa visszavonult. Nem láttam játszani, arra viszont emlékszem, amikor az utolsó meccse után az Olimpiai Stadionban tiszteletkört tett, én meg féltem Herthinhótól, a Hertha kabalafigurájától.”

Dárdai Bence elmondta, annak ellenére, hogy eligazolt, továbbra is követi a Hertha Berlint. „Hertinhós ágyneműben aludtam. A családom ízig-vérig Hertha-szurkoló. Minden meccset megnézek, idén már kétszer is el tudtam menni a stadionba. Csak ötven percre van vonattal, remélem, a következő idényben játszhatunk ellenük az élvonalban. Idén szeretnék ott lenni az Olimpiai Stadionban a Német Kupa döntőjében.”

Dárdai Bence az idényben kilenc mérkőzésen lépett pályára a Wolfsburg színeiben. A Német Kupában három mérkőzésen 147 percet kapott, a Bundesligában hat találkozón egy gólt és két gólpasszt jegyzett. A Wolfsburg 13 fordulót követően a tabella ötödik helyén áll. Dárdai a Wolfsburg legutóbbi hét mérkőzésén kezdőként kapott lehetőségeket, ezeken nem szenvedett vereséget csapata.

A BUNDESLIGA ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Bayern München1310341–10+31 33 
2. Eintracht Frankfurt1383233–18+15 27 
3. Bayer Leverkusen1375130–20+10 26 
4. RB Leipzig1373321–14+7 24 
5. Wolfsburg1363429–22+7 21 
6. Borussia Dortmund1363424–20+4 21 
7. Freiburg1363417–1721 
8. Stuttgart1355326–23+3 20 
9. Mainz1354423–18+5 19 
10. Werder Bremen1354420–24–4 19 
11. Mönchengladbach1353519–18+1 18 
12. Union Berlin1344512–14–2 16 
13. Augsburg1344516–25–9 16 
14. Hoffenheim1334618–25–7 13 
15. St. Pauli1332811–17–6 11 
16. Heidenheim1331917–28–11 10 
17. Holstein Kiel13121013–33–20 
18. Bochum1321110–34–24 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Aranybányából ifitemető – Moncz Attila publicisztikája

Német labdarúgás
16 órája

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43

Markus Krösche – egy üzleti zseni Frankfurtból

Német labdarúgás
2025.07.22. 15:18

A Bundesligán belül váltott klubot a Debrecen és a Diósgyőr egykori csatára

Német labdarúgás
2025.07.19. 17:38

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
2025.07.17. 16:23

Viharos hónapok jöhetnek a Bayernnél – átalakulhat a vezetőség

Német labdarúgás
2025.07.15. 08:13

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52
Ezek is érdekelhetik