Kovács Dániel: Mindig a tökéletesre kell törekedni

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.12.05. 07:24
Kovács Dániel, a görög élvonalbeli Volosz magyar kapusa lapunknak beszélt az utóbbi két bajnokin szerzett négy pontról, csapattársáról, Koszta Márkról, az újabb edzőváltásról és a sűrű programról is.
 

Nem kapott gólt az utóbbi két bajnokin Kovács Dániel, a görög élvonalbeli Volosz kapusa: együttese nagy meglepetésre nyert az Arisz otthonában (1–0), majd otthon döntetlent játszott a Lamiával (0–0).

„Jól éreztem magam a kapuban, s bár sok feladatom nem volt, végig koncentrálnom, figyelnem kellett – mondta lapunknak a 30 éves magyar kapus. – Külön öröm, hogy a győztes gólt Koszta Márk szerezte az Arisz ellen: csapattársam tökéletesen beilleszkedett, ezt bizonyítja a bajnoki idényben szerzett négy gólja és a két gólpassza. Ha nem eredményes, akkor is hasznosan futballozik, sokat dolgozik, hozzátesz a csapat játékához. Az utóbbi két meccsen stabilan védekeztünk, a kialakított helyzeteinkkel pedig jól sáfárkodtunk, ennek eredménye a négy pont. Minden jel arra utal, hogy jót tett az edzőváltás: Konsztantinosz Bracosz irányított minket az utóbbi két bajnokin, a görög szakembertől új lendületet kaptunk. Bár nyilván nem optimális, hogy ha a vezetőedzők jönnek-mennek, hiszen nem alakulhat ki állandóság, különösebben nem lepődtem meg, hogy csere történt a kispadon, hiszen amióta itt vagyok – vagyis egy éve –, már az ötödik edzővel dolgozom együtt… Az viszont jóleső érzés, hogy bárki is irányít, rendre számít rám, meggyőzöm a kiegyensúlyozott játékommal és én védek. Jól is érzem magam a bőrömben, duzzadok az önbizalomtól!”

Kovács Dániel sorozatban tíz bajnokin állt a Volosz kapujában, a Super League-ben legközelebb az éllovas otthonában szerepelhet: szombaton következik az Olympiakosz elleni összecsapás.

„Hasonló taktikára lesz szükségünk, mint az erősebb Arisz ellen: hiba nélkül kell védekeznünk. Sok lehetőségünk aligha lesz, de ha odakerülünk az Olympiakosz kapuja elé, könyörtelenül ki kell használnunk. Ami engem illet, nem készülök másképpen, mert minden mérkőzésen a tökéletesre kell törekedni, a beadást vagy a lövést ugyanúgy kell hatástalanítani. Természetesen egy ilyen bajnokira nagyobb figyelem hárul, ha az ember kiemelkedően véd, kiemelt figyelmet kap. De a lényeg a csapat szereplése: szoros a mezőny, oda kell érnünk az úgynevezett középházba, ez az ötödik és a nyolcadik hely közötti pozíciókat jelenti. Még nagyon sok, tizenhárom bajnoki vár ránk márciusig, jelenleg a tizenegyedikek vagyunk, a lemaradásunk mindössze két pont a nyolcadik Aszterasszal szemben. Sűrű a programunk, a szombati bajnoki után játszunk tizennegyedikén és huszonharmadikán is. Igen, szenteste előtt egy nappal, ráadásul nem is odahaza, hanem az OFI ellen idegenben, Krétán. Valószínűleg csak huszonnegyedikén esek haza Magyarországra, majd néhány nap után jövök is vissza, mert huszonnyolcadikán folytatjuk az edzéseket, január negyedikén újabb bajnoki következik, fogadjuk az AEK Athént… Nincs megállás! De ezekért, a patinás klubok elleni bajnokikért szerződtem egy éve Görögországba, úgyhogy nem panaszkodom.”

GÖRÖG KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Volosz−OFI 1–0 (0−0)
(Volosz: a kaput Kovács Dániel védte, Koszta Márkot a 64. percben lecserélték)
Továbbjutott: az OFI, 3−2-vel

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53
Ezek is érdekelhetik