Fenyő Noah: Nem az a kérdés, hogy jön-e a debütálás, hanem az, hogy mikor

Vágólapra másolva!
2024.10.11. 11:15
Fotó: media.eintracht.de
Fenyő Noah, az Eintracht Frankfurt fiatal magyar labdarúgója úgy véli, közel áll ahhoz, hogy az első csapatban is bemutatkozhasson.

 

Az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójának nyilatkozva elmondta, hogy az első csapattal edz és csak a mérkőzésekre megy a negyedosztályban szereplő U21-es gárdához, amelyben folyamatosan játszik.

Fenyő Noah óriási élménynek nevezte, hogy a felnőttekkel tréningezhet. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, kicsit nehéz a feladat, bele kell jönnie, nagyon jó a játék és fizikailag is fel kell venni a ritmust.

Az előző idényben még az U19-eseknél szerepelt, most rendszeresen az U21-esekkel játszik, de – mint azt megjegyezte – ha valaki megsérülne a felnőtteknél, jó eséllyel ő kerülne a csapatba. A felkészülést belső védőként kezdte, korábban védekező középpályásként játszott.

Két mérkőzésen már ott volt az Eintracht Frankfurt Európa-liga-keretében.

„Gyerekkori álom volt – mondta ezzel kapcsolatban a 18 éves játékos. – Remélem, hogy lassan jön a debütálás, és be is cserélnek.”

Ugyanakkor úgy vélekedett, most az a fontos, hogy sokat játsszon az U21-esek között, mert „kell még egy kis idő”.

„Nem az a kérdés, hogy jön-e, hanem, hogy mikor” – utalt a várható debütálásra.

Magyar csapattársával, Lisztes Krisztiánnal jó kapcsolatot ápol.

„Nagyon jó barátok lettünk. Előtte nem ismertem. Neki nagyon jó, hogy van még egy magyar a csapatban és nekem is, mert így tudok magyarul is beszélni” – tette hozzá.

A Frankfurt január 23-án fogadja a Ferencvárost az El-ben, Fenyő Noah azon a mérkőzésen is szeretne ott lenni a keretben.

 

Legfrissebb hírek

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26

Légiósok: Spanyolországon belül váltott a fiatal magyar balhátvéd

Légiósok
2025.05.21. 16:09
Ezek is érdekelhetik