Ez hiányzik Lisztesből a Bundesligához – frankfurti vélemény

Vágólapra másolva!
2024.10.19. 15:03
Lisztes Krisztiánnak a hátralévő őszi meccseken bizonyítania kell a Frankfurt II-ben, hogy tavaszra szintet léphessen (Fotó: Imago, archív)
A frankfurti lap, a Frankfurter Rundschau már nem először foglalkozik az Eintracht Frankfurt Ferencvárostól igazolt játékosával, Lisztes Krisztiánnal. Csak míg a korábbi írások leginkább arról szóltak, miért tekintik csiszolatlan gyémántnak a magyar játékost, most már azt fejtegeti a szerző, miért nem léphet egyelőre pályára tétmeccsen az első csapatban a 19 éves támadó.

 

A Frankfurter Rundschau Lisztes Krisztiánról szóló szombati cikke először is felidézi a lap korábbi írásait a Ferencvárostól négymillió eurós alapdíjért (további, teljesítményhez is kötött bónuszokkal) szerződtetett támadóról, melyekben Timmo Hardung sportigazgató csiszolatlan gyémántnak nevezte, és úgy tartotta, idővel, no meg sok türelemmel kulcsjátékossá érhet.

A szerző, Christopher Michel éppen ezzel köti össze a korábbi és a mostani cikket, hogy a jelenlegi idény a türelem próbája lehet a játékosnak és a klubnak is.

„Lisztes már a felkészülési időszakban megtapasztalhatta, mekkora ugrás lesz számára egy európai topliga. A dinamika, a passzolás, a kreativitás és a befejezések terén hamar megmutatkoztak a képességei és a fizikai adottságai is jók, de eddig hiányzott belőle a Bundesligához szükséges intenzitás” – fogalmaz a cikk.

Lisztes eddig ebben az idényben tétmeccsen csupán a Frankfurt U21-es, második csapatában kapott lehetőséget, de sérülések miatt csak három meccsen játszott, melyeken egy gólpasszt adott. 

Christopher Michel kifejti, az Eintrachtnál továbbra is megvannak győződve az U-válogatott támadó képességeiről, ezért az őszi szezon hátralévő részében is az első csapattal fog készülni és a tartalékoknál játszik meccseket. Az, hogy télen esetleg kölcsönadják-e magasabb szintre, lesz-e értelme kölcsönadni a fejlődése érdekében, a következő hetek teljesítményén múlhat. 

Labdarúgó NB I
2023.09.12. 12:20

„Lisztes egy csiszolatlan gyémánt – nem véletlenül nézte ki a Man. City”

A Frankfurter Rundschau cikke szerint a Kolo Muani utódját kereső Eintracht számára hosszú távon remek befektetés lehet a magyar tehetség.

 

 

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Gyollai Dániel csapata kupadöntőt játszik

Légiósok
23 órája

Légióskörkép: Szoboszlai-gól, Gazdag-, Kerkez- és Kleinheisler-gólpassz

Légiósok
Tegnap, 11:16

Elmentek otthonról a hazaiak, ez nem a vendéglátók napja volt a Bundesligában

Német labdarúgás
2025.03.01. 18:18

A Premier League legkomplettebb tízese? Szoboszlai Dominik pazar idénye számokban

Légiósok
2025.02.28. 16:05

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

Sallai Roland: Elképesztő légkör vár ránk Törökországban

Magyar válogatott
2025.02.28. 07:00

Higgyünk a szemünknek! – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
2025.02.27. 23:09

José Mourinhót négy meccsre eltiltották a Galata–Fener után történtek miatt

Minden más foci
2025.02.27. 22:13
Ezek is érdekelhetik