Vancsa Zalán győztes meccsen mutatkozott be a belga élvonalban

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.09.29. 20:29
Genti gólöröm, balra Vancsa Zalán (Fotó: AFP)
Vancsa Zalán csapata, a Gent hazai pályán 3–0-ra legyőzte a Leuvent a belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 9. fordulójának vasárnapi mérkőzésén.

A másodosztályú Lommeltől nyáron szerződtetett Vancsa Zalán az eddigi fordulókban a kispadon ült, ezúttal azonban a kezdő tizenegybe került, és a 64. percig volt a pályán – a második gólt szerző Noah Fadigával együtt cserélte le edzője. A Gent korán eldöntötte a meccset, Max Dean és Fadiga révén már a 13. percben két góllal vezetett, aztán a második félidő hajrájában Andri Gudjohnsen is a kapuba talált.

Ugyancsak vasárnap játszották az Antwerpen–Beerschot derbit, amely a vendégdrukkerek rendbontása (például pirotechnikai eszközök behajigálása) miatt a 75. percben félbeszakadt. Az Antwerpen 4–0-ra vezetett, és be is zsebeli a három pontot, mert a városi rivális hivatalosan lemondott arról, hogy a hátralévő tizenöt percet hétfőn vagy kedden zárt kapuk mögött lejátsszák.

BELGIUM
9. FORDULÓ
Gent–Leuven 3–0
Az élcsoport: 1. Genk 22 pont, 2. Antwerpen 16, 3. Gent 16


NÉMETORSZÁG
2. Bundesliga, 7. forduló
Hertha BSC–Elversberg 1–4
Hertha: Dárdai Márton kezdett, a 78. percben lecserélték; ifjabb Dárdai Pál a 68. percben állt be.
Az élcsoport: 1. Düsseldorf 17 pont, 2. Magdeburg 15, 3. Karlsruhe 15, …7. Hertha 10, …9. Elversberg 9

 

Legfrissebb hírek

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26

Légiósok: Spanyolországon belül váltott a fiatal magyar balhátvéd

Légiósok
2025.05.21. 16:09
Ezek is érdekelhetik