Gyollai Dániel hiszi, hogy új klubja, a 23-szoros északír bajnok Glentoran útja újra felfelé vezet

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
Vágólapra másolva!
2024.08.23. 13:29
Középen Gyollai Dániel (Fotó: Glentoran Facebook)
Legutóbb tizenöt éve volt Észak-Írország bajnoka a Glentoran, de a belfasti labdarúgócsapat nyáron szerződtetett magyar kapusa, Gyollai Dániel bízik abban, hogy szép lassan rátalálnak a régi dicsőség felidézéséhez vezető útra.

„A helyiek mindent elmeséltek, így pontosan tudom, milyen nagy múltú klubhoz kerültem. A csapat története szép sikerekről tanúskodik, és hinnünk kell benne, hogy ami a múltban megtörtént, nem elérhetetlen a jövőben sem – idézi a The Belfast Telegraph az annak idején Békéscsabáról induló, a Honvéd érintésével 2013-ban, 16 évesen a Stoke City utánpótlásába kerülő Gyollai Dánielt, aki több mint tízévnyi alsóbb osztályú angliai futball (Nantwich Town, Wigan, Peterborough United, Maidenhead United) után júliusban írt alá a Glentorannak. – Úgy vélem, ebben az idényben minden adva van a jó szerepléshez, a lényeg, hogy egy irányba húzzunk, tartsuk az első három forduló javuló tendenciáját, és ha így teszünk, lesz lehetőség céljaink elérésére.”

A kelet-belfastiak vereséggel kezdték az idényt (Crusaders, 0–1), győzelemmel folytatták (Portadown, 2–1), majd döntetlent játszottak a Coleraine-nel (0–0); mindhárom meccsen Gyollai állt a kapuban.

„Hallottam, hogy nyáron alaposan átformálódott a keret, megszabadultak azoktól a játékosoktól, akiken nem látszott, hogy hajlandók megszakadni a csapatért. A mostani társaim remek srácok, harcolunk egymásért, tudjuk, mit jelent itt futballozni. Nincs más hátra, mint bizonyítani ezt a szurkolóinknak az eredményeinkkel” – fogalmazott Gyollai.

A Glentoran 23-szor volt Észak-Írország bajnoka (ezzel második az örökrangsorban az 56-szoros aranyérmes Linfield mögött), de 2009 óta hiába hajszolja a trófeát. A legutóbbi idényben csupán a nagy csalódással felérő ötödik helyen végzett, válaszul a tavasz végén kinevezett menedzser, Declan Devine alaposan átalakította a keretet.

„Játszottam a League One-ban és más angol ligákban, és számomra különleges vonzerő, hogy az ottani lehetőségekkel szemben itt az európai kupaszereplésért harcolhatunk, és ha sikerrel járunk, jövő nyáron versenybe szállhatunk valamelyik sorozat főtáblájáért – vázolta a jövőbeli reményeket a 27 éves magyar kapus. – Egyelőre nagyon élvezem az itt-tartózkodást. Az északír bajnokság erejét mutatja, hogy a Larne egymérkőzésnyire van a Konferencialiga főtáblájától. Hasonlóra pályázunk mi is. Szerintem nagyon jó a keretünk és az edzői stábunk, mindenki azért dolgozik, hogy visszahelyezzük a klubot a térképre, és elcsípjük valamelyik európai kupahelyet.”

A három forduló után hatodik Glentoran péntek este az eggyel mögötte álló Carrick Rangers vendége lesz.

 

Legfrissebb hírek

Európai kupamérkőzést pótolt be egy félprofi csapat 65 év késéssel

Minden más foci
Tegnap, 12:02

Az NB I újoncánál folytatja az Észak-Írországból hazatérő kapus – hivatalos

Légiósok
2025.06.27. 07:37

Gyollai Dániel: A magyar válogatott meghívóhoz muszáj szintet lépnem

Légiósok
2025.06.21. 19:41

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32
Ezek is érdekelhetik