Légiósok: vérző fejjel került földre Schäfer András

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.02.10. 20:26
Schäfer András és Lovro Majer is kötéssel a fején folytatta a játékot az ütközésük után (Fotó: Getty Images)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 23. fordulójában az Union Berlin–Wolfsburg mérkőzésen a magyar válogatott Schäfer András összefejelt Lovro Majerrel. A középpályás a közösségi médiában mutatta meg sérülésének nyomait.

 

Az Union Berlin a Wolfsburgot fogadta. A mérkőzés 11. percében a hazaiaknál kezdő Schäfer András összefejelt Lovro Majerrel. Az esetet követően mindkét játékos a földre került, mindkettejük fejbőre felszakadt, így ápolásra szorultak. Az orvosi stábok berohantak a pályára, majd perceken át próbálták elállítani a vérzést. Szerencsére egyik játékos sem sérült meg súlyosan, mindketten folytathatták a találkozót.

Nem sokkal később a hazai szurkolók tiltakozása miatt ismét meg kellett állítani a játékot. A félórás szünetet követően folytatódhatott a játék, az Union Berlin Danilho Doekhi góljával nyert. Az 59. percben lecserélt Schäfer a közösségi médián mutatta meg sérülését. „Ez a futball. Ez nem balett” – írta a bejegyzésében.

NÉMET BUNDESLIGA
21. FORDULÓ
Augsburg–RB Leipzig 2–2 (Tietz 35., Demirovics 60., ill. Openda 39., Sesko 52.)
Eintracht Frankfurt–Bochum 1–1 (Marmoush 14., ill. Broschinski 17.)
Werder Bremen–Heidenheim 1–2 (Schmid 19., ill. Maloney 12., Beste 18.)
Mönchengladbach–Darmstadt 0–0
Union Berlin–Wolfsburg 1–0 (Doekhi 45+27.)
KÉSŐBB
Bayer Leverkusen–Bayern München 3–0

VASÁRNAP JÁTSSZÁK
15.30: VfB Stuttgart–Mainz (Tv: Arena4)
17.30: Hoffenheim–1. FC Köln (Tv: Arena4)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Borussia Dortmund–Freiburg 3–0

 

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: Magasabb szinten védve érettebb kapus lettem

Légiósok
Tegnap, 8:29

Román Superliga: Zsóri Dániel bekerült a forduló álomcsapatába

Légiósok
2025.05.06. 13:58

Callum Styles a forduló álomcsapatában zárta a Championship-idényt

Légiósok
2025.05.06. 10:43

Willi Orbán: Sajnos lassabban gyógyulok, mint szeretném

Légiósok
2025.05.06. 09:33

Zsóri Dániel gólpasszának és góljának köszönhetően nyert az Arad – videó

Légiósok
2025.05.05. 19:19

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék az Arsenal ellen; Gazdag egykori csapata otthonában léphet pályára

Légiósok
2025.05.05. 11:12

Légióskörkép: Styles parádézott, Baráth fontos gólja után közel a Raków bajnoki címe

Légiósok
2025.05.05. 10:17

MLS: Sallóiék történelmi győzelmet arattak a címvédő Galaxy ellen

Minden más foci
2025.05.05. 07:20
Ezek is érdekelhetik