Légiósok: Szalai Gábort nagyon motiválja a nyári Európa-bajnokság

Vágólapra másolva!
2024.02.22. 19:08
Szalai Gábor is az Eb-ről álmodik (Fotó: Török Attila)
Szalai Gábor, a Lausanne-Sport labdarúgója szeretne stabil tagja lenni klubja kezdőcsapatának, de az is a célja, hogy továbbra is meghívót kapjon a magyar válogatottba.

A 23 éves védő január elején szerződött a Kecskeméttől Svájcba.

„Ez egy cél, hogy kapjak meghívót, ezért dolgozok nap mint nap” – mondta a Nemzeti Sporthíradónak a válogatottra utalva, majd hozzátette: „mindenki, aki a keretben vagy keretközelben van, azért dolgozik, hogy ott legyen”.

Kiemelte, hogy „a nyári Európa-bajnokság még nagyobb motivációt ad”, de elsőként a klubcsapatában szeretne stabil helyet kiharcolni a kezdő tizenegyben, és reméli, hogy utána a válogatottban is bemutatkozhat majd.

Marco Rossi szövetségi kapitány tavaly nyáron hívta be őt először a válogatott keretébe, és bár még nem debütált, azóta egyszer sem hiányzott a névsorból.

Beszélt arról is, hogy nem egyszerű a beilleszkedés, de jól alakulnak a dolgai, ugyanakkor könnyebb lenne a helyzete, ha eredményesebben szerepelne a 12 csapatos élvonalban jelenleg 11. helyezett együttese. Szalai szerint a játékerő és a játékosállomány alapján nem itt kellene állniuk.

A klubváltást illetően úgy fogalmazott: szempont volt, hogy ne legyen túl nagy az ugrás, viszont olyan helyre kerüljön, ahol tud fejlődni.

„Abszolút ezt látom, meg ezt érzem, hogy egy kicsivel nagyobb az iram, magasabb a szintje a ligának, a bajnokságnak, de nem annyival, hogy ezt ne lehessen megugrani. Az eddigi tapasztalataim alapján ez eddig jó döntésnek bizonyult” – mondta.

 

Legfrissebb hírek

Szalai Gábor: Életem legfontosabb gólját szereztem Győrben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:19

Vitális Milán elmondta, mit tett, miután olvasta Priskin Tamás szavait a Nemzeti Sportban

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:17

A bizalom ereje – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.25. 00:01

Szalai Gábor góljával vezet a Ferencváros a Győr ellen

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:06

Gyökeres is érkezik a Puskás Arénába – megvan a svéd válogatott kerete

Minden más foci
2025.05.21. 18:00

Farkas Erik egy napon Szoboszlai mellett szeretne játszani a magyar válogatottban

Légiósok
2025.05.21. 16:14

Döntetlennel kezdett a magyar válogatott a minifutball-világbajnokságon

Magyar válogatott
2025.05.21. 15:23

Szűcs Kornél: Csendben teszem a dolgom, és keményen készülök a következő idényre

Légiósok
2025.05.21. 11:34
Ezek is érdekelhetik