Tanyi Barnabás tizenkilenc gólja első osztályú szerződést ért

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2024.01.21. 12:59
A szlovén harmadosztályú Brezicénél remekelt Tanyi Barnabás, így tavasszal az élvonalban bizonyíthat (Fotó: B4 Slovenia)
Tanyi Barnabás a szlovén harmad­osztályban termelte a gólokat, kimagasló teljesítményére az első osztályban is felfigyeltek, a napokban a tabellán nyolcadik Aluminij bejelenti a szerződtetését.

Hatalmas esélyt kapott Tanyi Barnabás: a szlovén első osztályú Aluminij játékosaként bizonyíthat. A húszéves támadó az utóbbi években nem volt szem előtt Magyarországon, mivel tizenkét éves korában, 2015-ben családja úgy döntött, búcsút int Debrecennek és az Egyesült Államokba, Detroitba költözik. Eleinte helyi csapatokban játszott, majd a középiskolás évek után harmad-, illetve másodosztályú klubban futballozott. Az előző idényben kevés szerepet kapott az USL-ben (az MLS előszobája) szereplő Detroit City FC-ben, ezért menedzsere javaslatára megpróbálkozott az európai karrierépítéssel. Rizikósnak tűnő döntést hozott, a szlovén harmadosztályú Brezicénél írt alá, ám utóbb kiderült, a választás tökéletesnek bizonyult: tizenegy tétmérkőzésen szerzett tizenkilenc góljával felhívta magára a magasabban jegyzett csapatok figyelmét. November végén már a szlovén első osztály tabelláján nyolcadik helyet elfoglaló Aluminij edzéseit látogatta, s hamar meggyőzte a szakmai stábot arról, érdemes szerződtetni – a napokban hivatalosan bejelentik a megállapodást.

„Balszélsőnek mondanám magam, de a Brezicében centerként sikerült jó teljesítményt nyújtanom   – mondta lapunknak Tanyi Barnabás.  – Az Aluminijnál keresik a helyemet, az edzőmeccseken több poszton kipróbáltak, tízest, balszélsőt, valamint középcsatárt is játszottam, rendre félidőket kapok a bizonyításra. Nagy a különbség a harmad- és az első osztály között, főleg a játék tempójában, de a hét tesztmeccs kapóra jön, hogy felvegyem a ritmust. Nem tudom, mekkora szerepet szánnak nekem a klubban, ám amikor azon gondolkodtam, melyik mezszámot válasszam, a másodedzőm azt javasolta, hogy a hetest, mert annak többletjelentése van – ebből arra következtetek, komolyan számolnak velem. Olyan típusú támadó vagyok, aki szereti vállalni a futóversenyeket, állandóan keresem a lehetőségét, hogyan tudnék a védelem mögé kerülni, úgyhogy testhezállónak tűnik a csapat ellentámadásokra, indításokra épülő játéka. A Brezicénél jól mentek a befejezések, bízom benne, hogy az első osztályban is hatékony leszek a kapu előtt, az első szezonomban öt góllal már elégedett lennék. Úgy érzem, az Aluminijnál rengeteget fejlődhetek, bízom benne, hogy idővel újabb szintet léphetek az itteni jó teljesítményemnek köszönhetően.”

 

Legfrissebb hírek

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26

Légiósok: Spanyolországon belül váltott a fiatal magyar balhátvéd

Légiósok
2025.05.21. 16:09
Ezek is érdekelhetik