Légiósok: Koszta Márk jó csere volt, egyenlített, de a ráadás balul sült el

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.01.02. 20:06
null
Koszta Márk a második bajnoki gólját szerezte az idényben (Fotó: Maccabi Bnei Raina Facebook)
A Maccabi Bnei Raina 3–1-re kikapott a Netanyától az izraeli élvonalbeli labdarúgó-bajnokság keddi játéknapján – a pályaválasztó csapat gólját Koszta Márk szerezte.

 

Koszta Márk a 75. percben lépett pályára csereként, a 81. percben egyenlített, és egészen a ráadásig úgy tűnt, hogy gólja pontot ér csapatának.

Nem így történt, ugyanis a vendégek is gólerős csereembereket hoztak be: a 91. percben Liran Rotman, majd a 95.-ben Bar Kohen is a kapuba talált, így a Netanya nyerte meg a mérkőzést 3–1-re.

Koszta a második gólját szerezte ebben a bajnoki kiírásban, csapata immár négy forduló óta nyeretlen – egymás után harmadszor veszített –, de így is az ötödik helyen áll. A sorozatban harmadszor nyerő Netanya a hetedik.

IZRAEL
Ligat ha'Al, 14. forduló
Maccabi Bnei Raina–Netanya 1–3

 

CIPRUS. Lang Ádám szeptember 25.-e óta először kezdett bajnokin – a válogatott védő végig a pályán is maradt a keddi meccsen, amelyen csapata, az Omonia 3–1-re verte az AEL-t. A zöldek négyet megnyertek a legutóbbi öt bajnoki mérkőzésükből, és feljöttek a tabella harmadik helyére; lemaradásuk csupán négypontos a kedden ikszelő éllovastól, az APOEL-től.

1. osztály, 17. forduló
Omonia Nicosia–AEL Limasszol 3–1
Apollon–APOEL 2–2
Apollon: Varga Kevin kispados volt, nem cserélték be.

Legfrissebb hírek

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26

Légiósok: Spanyolországon belül váltott a fiatal magyar balhátvéd

Légiósok
2025.05.21. 16:09
Ezek is érdekelhetik