Légiósok: az új edző döntött Lang Ádám sorsáról

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2024.01.30. 10:28
Lang Ádám a tavaszt is az Omoniában töltheti (Fotó: Omonia, archív)
A Nemzeti Sport ciprusi értesülései szerint az Omoniánál lezártnak tekintik Lang Ádám ügyét, miután a klub elutasította a védőért érkezett, török élvonalbeli ajánlatot.

 

Korábban a Nemzeti Sport adta hírül, hogy Törökországból érkezett ajánlat a ciprusi Omonia 65-szörös magyar válogatott védőjéért, Lang Ádámért, akit fél évre, opciós vásárlási joggal kölcsönvett volna a Süper Ligben szereplő kérő. Ám úgy tudjuk, a ciprusi klub visszautasította az ajánlatot.

A török klub időzítése nem volt szerencsés, mert az Omonia éppen azon a héten váltotta le előző edzőjét, Szofronisz Avgusztit, amikor az ajánlatot tették. A távozó edzőnél Lang az őszi szezonban kevés lehetőséget kapott, az érkező új szakvezető, Kjetil Rekdal azonban nem akart megválni a 31 éves játékostól, aki az előző két bajnokit végig is játszotta, tehát alapemberként számol vele az új tréner.

Ezzel teljesülhet a védő legfőbb célja, hiszen korábban elmondta, szeretne folyamatosan játéklehetőséghez jutni tavasszal, hogy jó formába lendüljön. Ezért jelen állás szerint úgy tűnik, a tavaszi szezont is az Omoniánál tölti, amely 2019-ben szerződtette, és 2025 nyaráig szól a jelenlegi szerződése a klubnál.

 

Legfrissebb hírek

Király Gábor: Állandó lakos vagyok a labdarúgásban

Magyar válogatott
3 órája

1.1 milliárd forintot kapott 14 magyar klub a játékosok válogatottbeli szereplése után

Minden más foci
8 órája

Ben Romdan nyáron távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 18:23

Elbúcsúztatták Garami Józsefet, a futball tanárát

Minden más foci
2025.05.02. 14:57

„Remélem, helyreállt az önbizalmunk” – Nestor El Maestro

Labdarúgó NB I
2025.05.01. 12:44

Dárdai Bence a vb-kijutásról, a Real Madridról és egyszerre három Dárdairól álmodik a válogatottban

Magyar válogatott
2025.04.30. 17:01

Ferencváros: két országban is téma a válogatott középpályás távozása

Labdarúgó NB I
2025.04.28. 09:17

A bérletek kilencven százalékát értékesítették a hazai válogatott meccsekre

Magyar válogatott
2025.04.25. 16:12
Ezek is érdekelhetik