Ádám és Ádám – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2024.01.01. 23:06

Meglehet, egy csapatban futballozik a közeljövőben Ádám Martin és Nagy Ádám. Azt eddig is tudtuk, hogy a csatár az ázsiai BL-nyolcaddöntős dél-koreai bajnok Ulszan HD-ban játszik, ám olasz lapértesülés szerint a Serie B-ben szereplő Pisában az ősszel összesen tíz bajnoki mérkőzésen 378 percet pályán töltő 77-szeres válogatott középpályás, Nagy Ádám is követheti.

Köztudott, Marco Rossi számos alkalommal kijelentette, csak az juthat szóhoz a válogatottban, aki klubjában rendszeresen játéklehetőséget kap. Más kérdés, hogy a szövetségi kapitány eléggé rugalmasan kezelte a saját maga által felállított követelményt – éppen Nagy Ádám volt az egyik, akivel kivételt tett. Gyorsan tegyük hozzá, Nagy nem játszott rosszul, sem őt, sem Rossit nem érhette kritika. Ugyanakkor a 2024-es évre fordulva nemcsak Nagy Ádám foglalkozik a váltás gondolatával, a ferencvárosi Botka Endre, a ciprusi Lang Ádám és a hoffenheimi Szalai Attila is el-elgondolkodik. Nyilvánvaló, ha már részt vállaltak az Európa-bajnoki szereplés kivívásában, nem szeretnének lemaradni a tornáról azért, mert klubjukban ritkábban jutnak szóhoz.

Előfordulhat, Rossi szigorúbban veszi jelöltjei rendszeres játékát, ugyanakkor járja a magyar pályákat, hogy a hazai bajnokságból egy-két beépíthető labdarúgót fedezzen fel. Egyik nyilatkozatában említette is Bognár István nevét, ám hozzátette, az NB I-re jellemző sebesség nem elég a válogatott szinthez. A szövetségi kapitány egyeztetett Dárdai Mártonnal, most úgy áll a helyzet, hogy a Hertha középső védője még az Eb előtt bemutatkozik a magyar válogatottban. A középső Dárdai fiúnak ugyanakkor a védekező középpályás poszt sem idegen, tehát nemcsak Szalaira, Nagy Ádámra is „veszélyes”.

Nem tartom mellékesnek megemlíteni, ha valaki látta a két ünnep között az M4 Sporton az Eb-től Eb-ig című, a válogatott szereplését megidéző háromrészes sorozatot, annak feltűnhetett, Rossi nem csupán futballcsapatot épít, hanem közösséget is. Válogatottunk elsősorban ennek köszönheti az eredményeit, olybá tűnik, a vezető és az általa irányított együttes közösséggé kovácsolódott.

Megtiszteltetés az Eb-keretbe bekerülni, ennek érdekében akár áldozatot is hozni a klubváltással.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
43 perce

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
2025.07.08. 06:47

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 06:28

A derű óráit számolva – Malonyai Péter jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.06. 07:50

Béke vagy te, futball! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2025.07.05. 07:20

Isteni Diogo – Domonkos Bálint jegyzete

Angol labdarúgás
2025.07.03. 23:44

Nincs az a pénz – Gyenge Balázs jegyzete

Klub-vb
2025.07.02. 23:53
Ezek is érdekelhetik