Légiósok: átszakadt a gát, Koszta Márk megszerezte idénybeli első gólját

CS. A.CS. A.
Vágólapra másolva!
2023.10.04. 06:45
null
Koszta Márk megszerezte idénybeli első gólját
Koszta Márk, az eddig remeklő és veretlen Maccabi Bnei Raina magyar támadója megszerezte idénybeli első bajnoki gólját, és a szombati, Asdod elleni összecsapáson is be akar találni.

 

Elvette a Hapoel Haifa veretlenségét a Maccabi Bnei Raina, s ebben kulcsszerepet játszott az együttes magyar támadója, a győztes gólt szerző Koszta Márk.

„Nem kezdtünk jól, hátrányba kerültünk, ám utána mi irányítottuk a játékot – mondta lapunknak az izraeli első osztályú Maccabi Bnei Raina labdarúgója, aki múlt hét kedden töltötte be 27. életévét. – Szerencsére még az első félidőben sikerült egyenlítünk, sőt a gólommal a vezetést is megszereztük a 44. percben. A bal oldalról érkező beadás előtt a társamnak mondtam, érkezzen a rövidre, így ő elvitte a védőt, s miután rám már nem maradt senki, szabadon fejelhettem a kapuba. Óriási kő esett le a szívemről, felszabadultságot éreztem, hiszen végre megszereztem idénybeli első gólomat. Tisztában voltam vele, hogy nem csatárként játszom, mint az előző idényben, hanem egy sorral hátrébb, így messzebb kerültem az ellenfél kapujától, de imádok gólt szerezni, s végre sikerült.”

Koszta Márk januárban került Izraelbe – akkor és most a nyáron is a Torpedo Moszkvától kölcsönbe –, s a tavasszal 13 bajnokin nyolc gólig jutott. A csapat akkor a magyar játékos segítségével benn maradt az első osztályban, az idén ugyanakkor parádésan kezdte a bajnokságot: eddig veretlen, két győzelem mellett háromszor döntetlent játszott, s negyedik a tabellán.

„Teljesen átalakult a keretünk, az eddigi eredmények azt mutatják, jó úton járunk. Ám ez még nem jelent semmit, csak öt forduló ment le. Az viszont mindenképpen biztató, hogy a három döntetlenünkből kettő úgy született, hogy mi egyenlítettünk, s a két győzelmünket is hátrányból fordítva szereztük meg – ez az együttes erejét, tartását bizonyítja. Ráadásul eddig az előző idényben ragyogóan szereplő, a mezőny első feléhez tartozó csapatokkal játszottunk. Legközelebb az Asdoddal csapunk össze, amely gyengélkedik, utolsó a tabellán, ami persze nem garantálja azt, hogy biztosan nyerünk. Remélem, sikerül újra gólt szereznem. Észnél kell lennünk, mert most következnek azok a meccsek, amelyeket hasonló erősségű együttesekkel vívunk, az eddig szerzett pontokat bónuszként fogjuk fel. A földön kell maradnunk! De ki tudja, lehet, hogy mi leszünk a meglepetéscsapat... Mindenesetre nem szabad még ezzel foglalkoznunk, tényleg csak a következő fel­adatra kell összpontosítanunk.”


IZRAEL
Ligat ha'Al
Hapoel Haifa–Maccabi Bnei Raina 1–2
Maccabi Bnei Raina:Koszta Márkvégigjátszotta a mérkőzést, a 43. percben gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26

Légiósok: Spanyolországon belül váltott a fiatal magyar balhátvéd

Légiósok
2025.05.21. 16:09
Ezek is érdekelhetik