Légiósok: Varga Kevin megegyezett az új csapatával – hivatalos

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.09.15. 18:54
null
Varga Kevin Cipruson folytatja (Fotó: Kovács Péter)
Amiről sajtóhírek alapján már beszámoltunk, a ciprusi Apollon Limassol most hivatalosan is bejelentette, hogy megegyezett a legutóbb Debrecenben játszó, szabadon igazolható magyar válogatott szélsővel, Varga Kevinnel.

Az élvonalban három forduló után hatodik helyen álló ciprusi csapat közölte, hogy a magyar válogatott szélső 2024 májusáig írt alá, viszont lehetősége lesz akár két évvel is meghosszabbítania a szerződését. Vargának még át kell esnie a kötelező orvosi vizsgálatokon, hogy véglegesíthessék a szerződést.

A 27 éves támadónak 2023. július 1-jén járt le a szerződése nevelőegyesületénél, melyhez 2017 után tért vissza idén februárban, miután a Kasimpasa, a svájci Young Boys és a szintén török Hatayspor játékosa is volt.

A válogatottban 2018-ban mutatkozott be, azóta összesen 14 alkalommal lépett pályára, és egy gólt szerzett magyar színekben.

Az Apollon – Szalai Attila is itt játszott 2019 nyarától másfél éven át – három forduló után egy győzelemmel és két döntetlennel hatodik a ciprusi bajnokságban, a nemzetközi kupasorozatokban jelenleg nem érdekelt.

Legfrissebb hírek

NS-infó: a Stockport County tulajdonosi köre érdeklődik a DVSC iránt

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 16:32

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Egyik fél sem lehet elégedett a Paks–Debrecen rangadó után

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 18:09

A Loki legyőzésével tenne újabb lépést 200. bajnokija felé Kinyik Ákos

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 12:25

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Bárány Donát örül, hogy hasznos házi feladatokat kap

Labdarúgó NB I
2025.10.17. 11:31

Tóth Gabriella kilenc gólt lőtt a Vasas kapujába, könnyedén nyert a Mosonmagyaróvár a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.11. 19:48

Felkészülés: a Debrecen döntetlent játszott a Karcaggal

Labdarúgó NB I
2025.10.08. 13:40
Ezek is érdekelhetik