Agytornaórák – Malonyai Péter jegyzete

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
Vágólapra másolva!
2023.09.02. 23:37

Nem ment bele a részletekbe lapunknak adott nyári interjújában Vécsei Bálint, miért nem hosszabbított vele szerződést a Fradi, így én is túllépek rajta. Annyi bizonyos, hogy nem volt rosszabb azoknál, akik marad(hat)tak, de ez egyébként nem több munkaügyi kérdésnél. Mindenesetre jó tudni, hogy válogatott futballistáról (12-szeres) van szó, így ugyebár honfitársunkról, emiatt aztán jobban érdekel, mire viszi, mint akármelyik import a mi kis bajnokságunkban.

Nos, Vécsei messzire ment, Japánban folytatja, a csapat neve Vissel Kobe, a terveik, az álmaik nagyok, az olvasatomban merészek, benne a bajnoki címmel és a földrész bajnokainak ligájával. A vágyakkal sohasem volt baj, így fordulhatott meg már náluk (szeszélyes időbeli eloszlásban) Andrés Iniesta, Sergi Samper, Lukas Podolski és David Villa, most pedig érkezni látszik Juan Mata, aki mégiscsak világ- és Európa-bajnok.

Hogy mire viszi Vécsei, majd kiderül, az viszont tiszteletre méltó, hogy mindenképpen igyekszik jártasságot szerezni a japán nyelvben, tudva, hogy az öltözői kommunikáción akkor is sok – néha a legtöbb – múlik, ha az edzéseken jó néhány helyen a tolmács legalább annyira fontos, mint az edző szakértelme. Hősünk játszott Olaszországban, Svájcban, így van már tapasztalata a labdás nyelvtanulásban, az olaszországi (Bologna, Lecce) évek azért is hasznosak voltak, mert így Marco Rossi szövetségi kapitány az anyanyelvén biztosíthatta, hogy jó helyre kerül.

Én is így gondolom, ha nem is feltétlenül a futballkultúra alapján. Kobe kiemelt városa Japánnak, sőt nagyvárosa, hiszen másfél millióan lakják. Számos világcég központja, kikötője van, ami mindenhol sajátos hangulatot ad a településnek, esetünkben főként kivilágítva látványos. Emellett híres a városról elnevezett különleges, márványos és omlós marhahúsáról, a minőséget rangsoroló skálán a legmagasabb polcon van a kobei steak.

Mindezt nyilván már Vécsei is tudja, fontos pedig azért, mert a családja is érkezik. Izgalmas lesz mindannyiuknak, a játékos pedig másodszor is úgymond átállíthatja az agyát rövid időn belül. Hiszen – ahogy mondta – meg kellett tennie a Fradi elbocsátó szép üzenete után, most pedig ugyebár jött Ázsia, várta Japán.

Kalandra fel, Vécsei szan!

Egyelőre ennyi.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
3 órája

Lófarok és labda – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
3 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.27. 23:24

Az idény eleji forma ára – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 23:53

Jó, jobb, legjobb – Patai Gergely jegyzete

Vizes vb 2025
2025.07.25. 00:37

Poharazgatás – Malonyai Péter jegyzete

Vizes vb 2025
2025.07.23. 23:24

Alkudozás helyett – Borbola Bence jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 22:39

Álomjáték a valóságban – Patai Gergely jegyzete

Vizes vb 2025
2025.07.21. 23:21
Ezek is érdekelhetik