Légiósok: újabb magyar a PL-ben! Kerkez Milos aláírt a Bournemouthhoz – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.07.20. 09:01
null
Neill Blake ügyvezető és Kerkez Milos (Fotó: AFC Bournemouth)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő AFC Bournemouth hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a magyar válogatott Kerkez Milost. 

 

Mint ismert, Kerkez Milosért korábban a Benfica és a Lazio is erősen érdeklődött, ám végül mindkét üzlet kútba esett. Végül a Bournemouth lett a nevető harmadik – a Transfermarkt szerint 17.9 millió eurót fizetett átigazolási díjként, viszont a klub a hivatalos honlapján úgy fogalmaz, hogy nem hozza nyilvánosságra az átigazolási összeget.

Azt viszont közölte, hogy hosszú távú – ugyancsak sajtóhírek szerint négyéves – szerződést kötött a magyar szélső védővel, aki szerdán átment az orvosi vizsgálatokon, s nem sokkal később, csütörtök délelőtt a hivatalos felületeken be is jelentették az aláírását.


A klub ügyvezetője, Neill Blake így fogalmazott a klubhonlapnak: „Örömmel jelentjük be egy tehetséges fiatal játékos érkezését, akiben hatalmas potenciál rejlik. Számos európai klub figyelte a játékát, ennek ellenére nagyon szívesen csatlakozott hozzánk. Milos atletikus, támadó mentalitású hátvéd, remekül kiegészíti izgalmas csapatunkat. Alig várjuk, hogy együtt dolgozhassunk vele.”

A 19 esztendős Kerkez 2022 januárjában a Milan utánpótláscsapatából került az AZ Alkmaarba 1.18 millió euróért – a Transfermarkt jelenleg 15 millió euróra becsüli az értékét.

A mögöttünk hagyott idényben Kerkez alapembernek számított az AZ-ban, 33 holland bajnokin három gólt szerzett, és egy gólpasszt adott. Az Európa-konferencialigában is remekelt csapatával, 11 találkozón kétszer volt eredményes, háromszor jeleskedett előkészítőként – az iránta érdeklődő Lazio kapuját is bevette.

Az angol és a magyar futball szerelmeseinek jobb nyarat kívánni sem lehetne, hiszen Kerkez mellett Szoboszlai Dominik is a Premier League-ben szerepel majd a Liverpool színeiben, ráadásul a Wolverhampton Wanderers is visszarendelte a Grasshopperstől Bolla Bendegúzt.

Legfrissebb hírek

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
3 órája

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
3 órája

Dráma a Chelsea otthonában, megint a ráadásban bukta el az egy pontot a Liverpool

Angol labdarúgás
5 órája

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
8 órája

Balszerencsés volt a leedsi védő, idegenben nyert a Tottenham

Angol labdarúgás
10 órája

Szoboszlai tízes pozícióban, Wirtz helyén játszhat a Chelsea ellen – az elemzők szerint

Angol labdarúgás
17 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
2025.10.03. 23:02

2031-ig hosszabbított brazil szélsőjével a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.03. 21:48
Ezek is érdekelhetik