Légiósok: megállapodott a Fener és az Union, ennyi időre írhat alá Szalai – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2023.07.16. 19:08
null
Lassan lezárulhat Szalai Attila átigazolása (Fotó: Getty Images)
Török sajtóhírek szerint megszületett a megállapodás a Fenerbahce és az Union Berlin között Szalai Attila átigazolásáról. A magyar válogatott hátvédért 14 millió eurót fizethet a német egylet, ami klubrekordot jelent.

 

Vasárnap délelőtt Yagiz Sabuncuoglu, a török Sports Digitale újságírója arról számolt be, Szalai Attila képviselői reggel elhagyták Isztambult és Németországba utaztak, hogy véglegesítsék a válogatott hátvéd átigazolását.

Az Ajansspor információi szerint a török és a német klubnak sikerült megegyeznie egymással, ennek értelmében az Union – lapunk korábbi információjával megegyezően – klubrekordot jelentő 14 millió eurót fizet a Fenernek Szalaiért, ez az összeg pedig további kettővel nőhet bizonyos feltételek mellett. A lap emellett még azt is írja, hogy a hátvéd négyéves szerződést köt a berliniekkel, tehát 2027-ig ír alá.

Szalai ugyan a Zenit és a Crvena zvezda ellen pályára lépett felkészülési találkozón, klubja a legutóbbi, Neftci Baki elleni összecsapásra már nem nevezte.

 

Legfrissebb hírek

Szalai Attila: Vissza akarok kapaszkodni a Fener-szintre

Légiósok
2025.07.18. 09:46

Gera Dániel hazacsábítaná a válogatott légióst, ajánlatot is tett

Labdarúgó NB I
2025.07.17. 13:53

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Szalai Attila a Kasimpasában folytatja – hivatalos

Légiósok
2025.07.11. 16:07

Szalai Attila futballcsodái: a Mágus, a Mester és Döme gólja

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 06:37

Szalai Attila a héten Isztambulba utazik, közel a megegyezés – sajtóhír

Légiósok
2025.07.07. 09:32

Szalai Attiláért hivatalos ajánlatot tett a Kasimpasa a Hoffenheimnek

Légiósok
2025.06.29. 14:54

Formán kívüli légiósok segíthetik ki Marco Rossi válogatottját

Magyar válogatott
2025.06.25. 07:51
Ezek is érdekelhetik