Ausztria: a „magyar gólgép” úgy mutatkozott be, ahogyan remélték

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.07.28. 22:06
Herbály Tamás góllal vette ki a részét abból, hogy csapata, a Bregenz győzelemmel kezdje pénteken az osztrák másodosztályú labdarúgó-bajnokságot.

Herbály Tamás júniusban igazolt a sok vihart megélt, a másodosztályba idén tavasszal visszajutó bregenzi csapatba, klubja honlapja „magyar gólgépként” mutatta be, és a 26 éves támadó nem is késlekedett a hozzá fűzött remények valóra váltásával: a 8. percben betalált a First Vienna kapujába. Csapata végül 2–0-ra nyerte meg a mérkőzést.Herbály Tamás júniusban igazolt a sok vihart megélt, a másodosztályba idén tavasszal visszajutó bregenzi csapatba, klubja honlapja „magyar gólgépként” mutatta be, és a 26 éves támadó nem is késlekedett a hozzá fűzött remények valóra váltásával: a 8. percben betalált a First Vienna kapujába. Csapata végül 2–0-ra nyerte meg a mérkőzést.

Herbály 16 évesen néhány perc erejéig az NB II-ben is bemutatkozott a BKV Előre színeiben (2013), majd a REAC, a Veresegyház és a Csepel játékosa volt, mígnem 2016 elején egy német alsóbb osztályú csapathoz, az Ilshofenhez igazolt.

Több német kiscsapat után 2021 nyarán az osztrák Hohenemsbe szerződött, és mivel útját gólokkal kövezte ki – a legutóbbi harmadosztályú bajnokságban 14-szer talált a kapuba –, a nagy rivális Bregenz felfigyelt és lecsapott rá.

Vezetőedzője, a korábbi osztrák válogatott Andreas Heraf nem késlekedett a kezdőbe tenni az első másodosztályú bajnokin – minden jel szerint jól döntött!


Legfrissebb hírek

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2 órája

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
5 órája

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26

Légiósok: Spanyolországon belül váltott a fiatal magyar balhátvéd

Légiósok
2025.05.21. 16:09

Brazília és Franciaország adja a legtöbb légióst, de nő a külföldön játszó magyarok száma is

Minden más foci
2025.05.21. 13:58

Szűcs Kornél: Csendben teszem a dolgom, és keményen készülök a következő idényre

Légiósok
2025.05.21. 11:34

Juhász Dorka: Elit klubok érdeklődnek irántam, a következő hetekben döntök a folytatásról

Kosárlabda
2025.05.20. 07:53
Ezek is érdekelhetik