Légiósok: „Élmény volt Stylesszal dolgozni, de a jövője nem az én kezemben van”

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.05.17. 15:46
null
Stylesnak május végén lejár a kölcsönszerződése a Millwallnál, de egyelőre kérdéses, hogyan alakul a jövője (Fotó: Getty Images)
Mint ismeretes, a tízszeres magyar válogatott labdarúgó, Callum Styles a 8. helyen végzett az angol másodosztályban a Millwall-lal, melynél kölcsönben szerepelt – jövője kapcsán a londoni csapat menedzsere, Gary Rowett nyilatkozott.

 

 

A magyar válogatott Callum Styles szeptemberben került a másodosztályból tavaly kiesett Barnsleytól kölcsönbe a Millwallhoz, miután hajlandó volt a Barnsleyval 2025-ig szerződést hosszabbítani. A most befejeződött idényben 22 másodosztályú bajnokin szerepelt a londoniaknál, egy-egy gólt és gólpasszt ért el, de több mint két hónapig nem játszhatott sérülés miatt.

„Nem a mi játékosunk, így a jövője anyaegyesületének szándékaitól is függ – nyilatkozta a Millwall menedzsere, Gary Rowett a South London Pressnek. – Jó futballista, de az, hogy az ő játéka számunkra pénzügyileg, hosszú távon életképes-e, nem az én kezemben van. Nagyon élveztem Stylesszal dolgozni. Sajnálom, hogy a sérülése miatt nem számíthattam rá a teljes idényben, így nem tudtuk maximálisan kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket. Nagyon sokoldalú játékos, középső vagy szélső középpályásként, illetve balhátvédként is bevethető. Technikailag tehetséges és jó karakter.”

Stylesnak május 31-én jár le a kölcsönszerződése a Millwallnál, és a jövője nagyban függhet attól, hogy a Barnsley visszajut-e a Leauge One-ból a Championshipbe. A Barnsley osztályozót vív a feljutásért, az elődöntő első meccsén 1–1-re végzett a Boltonnal, a visszavágót pénteken rendezik. Továbbjutás esetén pedig még egy meccs várna a csapatra, a Peterborough United–Sheffield Wednesday párharc győztesével.

 

Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Áron meghosszabbította szerződését a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.09. 20:34

Szűcs Kornél: A válogatotthoz a harmadosztályból is vezet út

Légiósok
2025.05.09. 07:35

Tóth Balázs: Magasabb szinten védve érettebb kapus lettem

Légiósok
2025.05.07. 08:29

Román Superliga: Zsóri Dániel bekerült a forduló álomcsapatába

Légiósok
2025.05.06. 13:58

Callum Styles a forduló álomcsapatában zárta a Championship-idényt

Légiósok
2025.05.06. 10:43

Willi Orbán: Sajnos lassabban gyógyulok, mint szeretném

Légiósok
2025.05.06. 09:33

Zsóri Dániel gólpasszának és góljának köszönhetően nyert az Arad – videó

Légiósok
2025.05.05. 19:19

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék az Arsenal ellen; Gazdag egykori csapata otthonában léphet pályára

Légiósok
2025.05.05. 11:12
Ezek is érdekelhetik