Légiósok: Vancsa Zalán jó formában, tanulni fog a kiállításból

Vágólapra másolva!
2023.01.30. 20:08
null
Vancsa Zalán tanulni fog a kiállításból (Fotó: AFP)
Pályafutása első kiállítása ellenére is elégedett jelenlegi formájával Vancsa Zalán, a belga másodosztályban szereplő Lommel magyar futballistája.

 

„Semmilyen szinten sem állítottak még ki karrierem során, itt sem durvaságról vagy ilyesmiről volt szó, két taktikai szabálytalanságot követtem el. Hibáztam, amiből tanulni kell, és fogok is” – mondta hétfőn az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójában a 18 éves támadó, aki a Dender elleni 1–1-re végződő szombati bajnokin gólpasszt adott, de a 74. és a 81. percben is sárga lapot kapott.

A magyar légiós legutóbbi négy fellépésén kezdő volt a Lommelben, mint elmondta, egy korábbi sérülése után nehezen verekedte vissza magát a csapatba, de a felkészülés jól sikerült, azóta pedig a formájával is elégedett. Megjegyezte, a csapattal a feljutás a legfőbb cél.

A Lommel az angol Premier League-ben címvédő Manchester Cityt működtető holding tulajdonában van, így a brit sztáralakulat fiókcsapatának is tekinthető. A magyar válogatottban tavaly nyáron bemutatkozó futballista elmondta, a City játékosmegfigyelőivel rendszeresen találkoznak, a legutóbb ilyen alkalomkor pedig azt mondták neki, elégedettek vele, és folytassa tovább hasonlóképpen.

Legfrissebb hírek

Román Superliga: Zsóri Dániel bekerült a forduló álomcsapatába

Légiósok
38 perce

Callum Styles a forduló álomcsapatában zárta a Championship-idényt

Légiósok
3 órája

Willi Orbán: Sajnos lassabban gyógyulok, mint szeretném

Légiósok
5 órája

Zsóri Dániel gólpasszának és góljának köszönhetően nyert az Arad – videó

Légiósok
19 órája

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék az Arsenal ellen; Gazdag egykori csapata otthonában léphet pályára

Légiósok
Tegnap, 11:12

Légióskörkép: Styles parádézott, Baráth fontos gólja után közel a Raków bajnoki címe

Légiósok
Tegnap, 10:17

MLS: Sallóiék történelmi győzelmet arattak a címvédő Galaxy ellen

Minden más foci
Tegnap, 7:20

Lőw Zsolt: Ha a félidőben ajánlották volna fel, nem írom alá a döntetlent, de...

Német labdarúgás
2025.05.04. 11:45
Ezek is érdekelhetik