Svájc: a Baselnél kijelentették, Szalai nem játszik többet

Vágólapra másolva!
2022.12.16. 11:16
null
Szalai Ádám januárban jó eséllyel el is hagyja a Baselt (Fotó: Imago Images)
A svájci első osztályban szereplő Basel igazgatótanácsának tagja, David Degen a klub sajtótájékoztatóján kijelentette, nem lép többet pályára a csapatban Szalai Ádám.

 

A svájci 20min.ch számolt be a Basel sajtótájékoztatójáról, amelyen a klub igazgatótanácsának a tagja, David Degen kijelentette, Szalai Ádám nem lép többet pályára az együttesben.

Az eseményen az újságírók arra is kíváncsiak voltak, hogy az esetlegesen távozó játékosokkal már beszéltek-e a klubnál a jövőjüket illetően. Degen ekkor említette meg Szalai Ádám nevét, úgy fogalmazott, hogy a magyar támadó újra a csapattal edz, de nem tudja még, hogy januárban is a keret tagja lesz-e.

Ezt követően feltették neki és a klub vezetőedzőjének, Alexander Freinek a kérdést, játszik-e még valaha Szalai a Baselben. Frei azt mondta, hogy bármi előfordulhat, hiszen 2023-ig még szerződése van, Degen viszont jóval egyértelműbben fejezte ki a svájci csapat álláspontját: „A klub képviseletében azt mondhatom, hogy már nem fog játszani.”

Szalai Ádám 2022 elején igazolt a Baselbe. Tavasszal a mérkőzések nagy részén még játéklehetőséget kapott, az új idényben viszont hamar kikerült a csapatból, mindössze öt bajnokin és egy kupameccsen játszott – kezdőként egyszer vonult ki a pályára. Októberben megtiltották neki, hogy látogassa az első csapat edzéseit. A támadó novemberben bírósági úton érte el, hogy ismét részt vehessen a tréningeken.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik