Légiósok: Szoboszlai menedzsere is reagált az átigazolási pletykákra

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.08.05. 11:54
null
Szoboszlai nem megy sehová – legalábbis egyelőre (Fotó: AFP)
A magyar válogatott és a német Bundesligában szereplő RB Leipzig labdarúgóját, Szoboszlai Dominikot számos klubbal összeboronálták idén nyáron, de menedzsere, Esterházy Mátyás tiszta vizet öntött a pohárba a Magyar Nemzetnek adott interjújában. 


Az RB Leipzig magyar válogatott középpályását ezen a nyáron már több topligás csapattal, például a Real Sociedaddal és a Napolival is összeboronálták. Ezekre a pletykákra korábban már Szoboszlai is reagált a német sajtóban, s világossá tette: egyelőre nem gondolkozik a váltáson.

Ezt ezúttal Szoboszlai menedzsere, Esterházy Mátyás is megerősítette a Magyar Nemzetnek adott interjújában.

Mi nem foglalkozunk az átigazolási pletykákkal, de annyit elmondhatok, hogy jelenleg egyáltalán nem szerepel a terveink között Dominik klubváltása. A kezdőcsapat tagja volt a két felkészülési mérkőzésen a Southampton és a Liverpool ellen, ahogy az idény első tétmeccsén, a Bayern München elleni Szuperkupa-találkozón is.

„A vezetőedző számol vele, a klubnak nagy céljai vannak, ráadásul a BL-ben szerepelnek az ősszel. Elsüthetném a klisét, hogy a futballban gyorsan változhatnak a dolgok, de nem gondolom, hogy most bármi okunk lenne a váltáson töprengeni.”

Örömteli, hogy Dominik sok csapatnak azonnali megoldást jelenthetne, így amikor távozik valahonnan egy fontos játékos, akkor képbe kerül az ő neve is zárta mondandóját Esterházy.

A TELJES CIKKET IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik: Ez életem eddigi legfordulatosabb éve – így ünnepelte bajnoki címét a Liverpool

Angol labdarúgás
9 órája

A Chelsea idegenbeli győzelemmel, a Newcastle hazai vereséggel lett BL-induló

Angol labdarúgás
11 órája

Erik ten Hag már hétfőn aláír Leverkusenbe – sajtóhír

Német labdarúgás
20 órája

Támadószentek – Ballai Attila publicisztikája

Olasz labdarúgás
Tegnap, 0:00

A Real Madrid győzelemmel búcsúztatta Modricot és Ancelottit

Spanyol labdarúgás
2025.05.24. 18:29

Conte: Nagyon nehéz Nápolyban trófeákat nyerni, de ezek a játékosok három év alatt kétszer is megcsinálták

Olasz labdarúgás
2025.05.24. 09:55

Ismét Nápolyba került a scudetto!

Olasz labdarúgás
2025.05.23. 22:50

Bundesliga: menesztették az Augsburg edzőjét és sportigazgatóját

Német labdarúgás
2025.05.23. 19:19
Ezek is érdekelhetik