Lengyelország: csapata elbúcsúzott Varga Rolandtól

Varga Roland márciusban szerződött Lengyelországba (Fotó: termalica.brukbet.com)
A lengyel élvonalból kieső Nieciecza a hivatalos honlapján köszönt el a 24-szeres magyar válogatott támadótól, Varga Rolandtól.
A 32 éves futballista még januárban bontotta fel közös megegyezéssel a szerződését az emírségekbeli al-Ittihad Kalbával, majd március 10-én az idény végéig érvényes megállapodást kötött a lengyel klubbal. A kiesés elleni küzdelemben azonban Varga Roland sem tudott érdemben segíteni a csapaton, négy bajnoki mérkőzésen mindössze 41 percet töltött a pályán, gólt nem szerzett az Ekstraklasában. Mindenesetre az egyesület vezérkara a játékos magas szakmai felkészültségét méltatva kívánt sok sikert a támadó pályafutásának következő kihívásaihoz.
Varga Roland a Nieciecza történetének második magyar légiósa volt: a 2017–2018-as idényben Kecskés Ákos szerepelt az együttesben, 13 tétmérkőzésen kapott lehetőséget.
Legfrissebb hírek

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben
Légiósok
2025.09.12. 08:38

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál
Légiósok
2025.07.12. 13:51

NB II: ötszörös magyar bajnokot igazolt a Vidi
Labdarúgó NB II
2025.07.08. 14:02

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban
Légiósok
2025.06.02. 11:10
Ezek is érdekelhetik