Légiósok: Nagy Ádámékra kőkemény visszavágó vár a feljutásért

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2022.05.26. 22:36
null
Nagy Ádám végigjátszotta a mérkőzést (Fotó: AFP, archív)
Nagy Ádám csapata, az olasz másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Serie B) szereplő Pisa 2–1-re kikapott az első osztályú tagságért zajló rájátszás első meccsén Monzában.

 

Nagy Ádámék hamar gólt kaptak a Monza vendégeként, amely a mérkőzés hajrájához érve megduplázta előnyét. A Pisa a hosszabbításban szépített, a vasárnapi visszavágón pedig még megpróbálkozhat hátránya ledolgozásával.

Kerkez Milos kezdőként 81 percet játszott az AZ Alkmaarban, amely 2–1-re kikapott a holland élvonalbeli rájátszás döntőjének első meccsén a Vitesse otthonában. Az alkmaariak vasárnap vághatnak vissza az arnhemieknek – a párharc győztese az Európa-konferencialiga második selejtezőkörében indulhat majd.

Csütörtök este három jugoszláv utódállamban is kupadöntőt rendeztek, ebből kettőn magyar labdarúgó csapata is pályára lépett. A szerbiai fináléban belgrádi derbi zajlott, amelyen a Crvena zvezda 2–1-re legyűrte Holender Filip csapatát, a Partizan Beogradot. A magyar légióst a 25. percben becserélték, majd a 77. percben lecserélték a parázs hangulatú mérkőzésen. A Horvát Kupát a Lovrencsics Gergőt nélkülöző Hajduk Split nyerte meg, 3–1-re verve a Rijekát.

A sérülés miatt nem játszó Lovrencsics Gergő a Horvát Kupa trófeájával (Fotó: Facebook)
A sérülés miatt nem játszó Lovrencsics Gergő a Horvát Kupa trófeájával (Fotó: Facebook)

HOLLANDIA, EREDIVISIE
RÁJÁTSZÁS, DÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Vitesse–AZ Alkmaar 2–1
AZ: Kerkez Milos kezdett, a 81. perben lecserélték.

HORVÁTORSZÁG, HORVÁT KUPA
DÖNTŐ
Rijeka–Hajduk Split 1–3
Hajduk: Lovrencsics Gergő nem volt a keretben.

OLASZORSZÁG, SERIE B
RÁJÁTSZÁS, DÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Monza–Pisa 2–1
Pisa: Nagy Ádám végigjátszotta a meccset.

SZERBIA, SZERB KUPA
DÖNTŐ

Crvena zvezda–Partizan Beograd 2–1
Partizan: Holender Filip a 25. percben állt be, a 77. percben lecserélték.

Legfrissebb hírek

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától a BL-alapszakaszban

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 23:01

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
2025.09.30. 16:51

Nagy BL-meccs Isztambulban, három magyar lehet a pályán!

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 10:17

Serie A: Mel Gibson is megnézte a Roma győzelmét a Verona ellen

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 16:56

Arne Slot: Az első félidő után örülhettünk, hogy csak egy gól a hátrányunk...

Angol labdarúgás
2025.09.27. 19:40

A Crystal Palace 97. perces góllal megnyerte a veretlenek csatáját, és ismét kibabrált a Poollal!

Angol labdarúgás
2025.09.27. 18:10

Súlyos sérültet jelentett be Arne Slot, aki nem büntette meg Ekitikét

Angol labdarúgás
2025.09.26. 13:21

A Genoa és a Torino is továbbjutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2025.09.25. 22:56
Ezek is érdekelhetik