Légiósok: Koszta Márk célja két aranyérem Dél-Koreában

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2022.05.31. 07:17
null
Koszta Márk jól kezdett új csapatában,de a bajnokságban még nem mutatkozott be (Fotó: Getty Images)
Koszta Márk a fiatal játékosokra vonatkozó szabály furcsasága miatt a dél-koreai bajnokságban még nem lépett pályára az Ulszan Hyundai színeiben, az ázsiai BL-ben és a kupában viszont már gólt is szerzett.

– Jól hallom, hogy kirándul?

– Néhány napot Szöulban töltünk, megnézzük a város nevezetességeit, szerdán megyünk vissza Ulszanba – nyilatkozta lapunknak a 25 éves csatár. – Szerencsére már nem egyedül vagyok Dél-Koreában, csatlakozott hozzám a párom és a kutyusunk. Szeretünk Ulszanban élni, a tengerpart mellett lakunk, csendes környék, ráadásul a kutyánk is jól érzi magát. Nem szeretem a magasságot, a repülés sem a kedvencem, ám a harmincharmadik emeleten lakunk, amit nehezen, de már megszoktam. A kommunikáció nehézkes, Ulszanban nem mindenki beszél angolul, ám az internet segítségével ezt is megoldjuk. Érdekes, de most, hogy néhány napot Szöulban töltünk, feltűnik, hogy itt jóval többen beszélik az idegen nyelvet. Minden szuper, már csak a bajnoki bemutatkozás hiányzik.

– Az ázsiai Bajnokok Ligájában lépett először pályára az Ulszan Hyundai együttesében, öt csoportmeccsen két gólt szerzett, azóta viszont csak egy kupameccsen lépett pályára.
– A BL-ben sajnos nem jutottunk tovább a csoportból, pedig a végsőkig volt esélyünk rá. Az utolsó csoportmeccsen a malajziai Johor ellen tudtuk, mi a tét: a győztes továbbjut, döntetlen esetén mindkét csapat kiesik. A hajrában, egy-egyes állásnál mindkét együttes a továbbjutást érő gólra hajtott, végül a ráadás negyedik percében ellenfelünk talált be. Malajziában rendezték a csoportkört, öt meccsen léptem pályára, két gólt lőttem. Úgy éreztem, jól ment a játék, majd miután visszatértünk Ulszanba, már jött is a következő meccs, ám a bajnokságban még a keretbe sem kerültem be.

– Az elmúlt hat bajnokin ötször a keretben sem volt, egyszer a kispadra leülhetett, a kupában viszont múlt héten gólt szerzett a nyolcaddöntőben a Kjonnam ellen kettő-nullára megnyert meccsen. Mi az oka, hogy a bajnokságban nem kapja meg a bizonyítási lehetőséget?
– Nehéz dolgom van, ugyanis elég furcsa a dél-koreai bajnokságban a fiatal játékosokra vonatkozó szabály. Adva van, hogy hány huszonkét év alatti futballistának kell játszania, ami befolyásolja a cserék számát. Nálunk általában egy huszonkét év alatti játékos a kezdőcsapatban kap helyet, őt általában az első harminc percben már le is cseréli az edző. Nehéz odakerülni még a keretbe is, nemhogy pályára lépni. Eddig egyetlenegy alkalommal kerültem be a keretbe, május tizennegyedikén az Incson ellen, ám végig a kispadon ültem. Azért dolgozom mindennap, hogy megkapjam a lehetőséget a bajnokságban is. A Bajnokok Ligájában és a kupában játszottam, ezekben a sorozatokban már gólokat is szereztem, remélem, minél előbb megmutathatom magam a bajnokságban is, s megszerzem első gólomat a ligában.

– Ezek szerint nincs könnyű helyzetben.

– Nem egyszerű ezt a helyzetet kezelni. A vezetőedző nem mondta, hogy miért nem számol velem a bajnokságban, én pedig nem kérdeztem. Amikor a csapatnak bajnokija van, hiába nem vagyok a keretben, akkor is edzek, ráadásul rendszeresen végzek pluszmunkát is. Az is igaz, hogy az élen állunk a bajnokságban, jól teljesít a csapat, így nincs oka az edzőnek változtatni.

– A válogatott szünetben tíz ponttal vezetik a bajnokságot, és ott vannak a kupában a legjobb nyolc csapat között. Két aranyérem a cél?

– Még nincs a zsebünkben a bajnoki cím, sok van hátra, ráadásul rájátszás is lesz, ám egyértelműen az első helyre hajtunk. A kupagyőzelem kimondott cél, erős csapatunk van, hiszem, hogy képesek vagyunk két aranyéremmel zárni az idényt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik