Légiósok: kiállították Kádár Tamást, klubja vesztett – videó

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.07.22. 14:32
Újra vereséget szenvedett a Tiencsin Csinmen Tigers – a Sanghaj Senhua győzte le 3–1-re. A csütörtöki mérkőzésen Kádár Tamás is pályára lépett, akit a játékvezető egy csúnya szabálytalanság után a 87. percben kiállított.

A találkozó 86. percében Kádár Tamás rossz passzát követően a vendég sanghajiak megszerezték a labdát. Csao Ming-csien elcsúszott Kádár Tamás mellett, aki próbálta visszaszerezni a labdát, de ahelyett nagy lendülettel az ellenfele lábát rúgta meg.

A vendégek játékosa az esetet követően eldobta magát, a játékvezető pedig sárga lappal büntette a magyar hátvédet. A mérkőzés már folytatódott volna, a sorfal helyét is kijelölte a bíró, azonban rászóltak a fülére a VAR-szobából: a videobíró segítségével visszanézte az esetet, a látottak hatására módosította ítéletét, és a sárga helyett azonnali piros lapot osztott ki Kádárnak.

A mérkőzés az utolsó percig nyitott volt, hiszen hiába vezetett már a kilencedik percben 2–0-ra a Sanghaj Senhua, a Tiencsin még az első félidőben szépíteni tudott.

Noha Kádár piros lapját követően emberelőnybe kerültek a vendégek, a 90. percben tőlük is kiállítottak egy játékost, így a háromperces hosszabbításban ismét azonos létszámban voltak a csapatok. A rendes játékidő ráadásának harmadik percében aztán a vendégek egy újabb góllal biztossá tették 3–1-es győzelmüket.

Kádár Tamás a jelenlegi idényben csapata mind a hat mérkőzésén pályára lépett – egyik alkalommal sem cserélték le –, ez volt az első piros lapja.

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék az Arsenal ellen; Gazdag egykori csapata otthonában léphet pályára

Légiósok
7 órája

Légióskörkép: Styles parádézott, Baráth fontos gólja után közel a Raków bajnoki címe

Légiósok
8 órája

MLS: Sallóiék történelmi győzelmet arattak a címvédő Galaxy ellen

Minden más foci
11 órája

Lőw Zsolt: Ha a félidőben ajánlották volna fel, nem írom alá a döntetlent, de...

Német labdarúgás
Tegnap, 11:45

Sallói Dániel: A győzelmekre és a rekordokra vagyok a legbüszkébb

Légiósok
2025.04.30. 20:15

Újabb legenda szerint kell Kerkezzel erősíteniük Szoboszlaiéknak

Angol labdarúgás
2025.04.30. 18:22

Megdolgoztatták Szoboszlai Dominiket, válaszul kihozta győztesnek Cristiano Ronaldót

Légiósok
2025.04.30. 12:40

Nikitscher Tamás: Igazán a kudarcokból lehet tanulni – exkluzív

Légiósok
2025.04.30. 08:39
Ezek is érdekelhetik