Légiósok: A megkérdezésem nélkül utasították el az ajánlatokat – Gyollai

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.07.24. 10:45
null
Gyollai Dániel állítása szerint csapata úgy döntött a sorsáról, hogy őt meg sem kérdezték (Fotó: AFP)
Mint ismert, a Peterborough United átadólistára tette a csapat 24 esztendős kapusát, Gyollai Dánielt, aki ezt követően a Peterborough Telegraph hírlapnak adott interjújában elmondta, csapata úgy utasította el több érdeklődő ajánlatát – köztük az angol harmadosztályban szereplő Portsmouthét –, hogy arról őt meg sem kérdezték.

 

Gyollai Dániel 2020 nyarán a Wigantől érkezett a Peterborough-hoz, ám egyetlen bajnokin sem kapott lehetőséget a League One-ban második helyen záró, így a Championshipbe feljutó együttesben. Négy – az alacsonyabb osztályú angol klubok számára kiírt – EFL Trophy-kupameccsen játszhatott csupán.

Ezt követően a közép-angliai csapat átadólistára tette a Békéscsabán született kapust, aki azt állítja, hogy a nagy múltú Portsmouth és egy szlovéniai csapat ajánlatát is visszautasította a Peterborough az ő megkérdezése nélkül.

„A megkérdezésem nélkül elutasították a Portsmouth, illetve egy szlovén klub ajánlatát, pedig az idény végén megígérték, hogy több játéklehetőség reményében távozhatok mondta csalódottan a Peterborough Telegraphnak Gyollai Dániel.

Gyollai 2013-ban a Honvédtól került Angliába, ahol a Stoke City korosztályos csapatainál pallérozódott, majd 2019-ben annak U23-as együttesétől állt tovább a Wigan Athletichez.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominikot választották a forduló legjobbjának a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.03. 14:23

Szoboszlai a forduló játékosa lehet a PL-ben, a munkabírását dicsérik Angliában – videó

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:51

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46

Enzo Fernández és Joao Pedro vezérletével nyert a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.08.30. 15:34

Az Arsenal ellen is jobbhátvéd lehet Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2025.08.30. 10:18

„Csak energiát akartam vinni a játékba”– Anthony Gordon elnézést kért a piros lapja után

Angol labdarúgás
2025.08.26. 09:41

Arne Slot: Az, hogy védőként ilyen teljesítményt nyújtott, sokat elárul Szoboszlai mentalitásáról

Angol labdarúgás
2025.08.26. 07:33
Ezek is érdekelhetik