Légiósok: Ha Rossi hív, hazajövök – Schön elutazott Amerikába

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2021.05.01. 09:44
Csütörtökön lejátszotta utolsó bajnokiját az MTK-ban Schön Szabolcs, aki péntek reggel el is utazott Dallasba, hogy csatlakozzon az új csapatához, az FC Dallashoz. Az NSO Tv a Mol Fehérvár elleni mérkőzés után beszélgetett a 20 éves szélsővel a kék-fehéreknél töltött két évről, a fejlődési lehetőségekről az MLS-ben, valamint szóba került az is, hazautazik-e, ha Marco Rossi behívja a válogatott Eb-re készülő bő keretébe.

You can read the story in English here!

„Visszanézve az első NB I-es meccsemet, féltem ütközni, törékeny fiúnak éreztem magam
– mondta Schön Szabolcs, aki az FC Dallasban folytatja a pályafutását.– Most már tudom, hogyan fordítsam a javamra a testi erőmet, bár sok izom továbbra sincs rajtam, ami van, azt jobban ki tudom használni. Rájöttem, hogy ez fejben dől el, ebben mindenképpen fejlődtem az idényben, mint ahogy az egy egy elleni játékban is. Meg a gondolkodásom is gyorsabb lett a pályán, hiszen az NB I-ben nincs túl sok idő arra, hogy átgondoljam, mit tegyek a labdával, mert különben az ellenfél elveszi.”

Videónkban arról is beszél, hogy további fejlődése szempontjából ideális bajnokságnak tartja az MLS-t, mert a korábbi évekkel ellentétben ma már az amerikai csapatok is egyre inkább építenek a fiatal játékosokra. Schön elmondta, két-három év múlva szeretne visszatérni Európába, s top- vagy középcsapatban játszani.

Schön az idénye kapcsán elmondta, hogy a koronavírus megnehezítette a helyzetét, mert kétszer is elkapta a betegséget, ami miatt az U21-es Eb-t is ki kellett hagynia, de nagyon örül, hogy első NB I-es idényében kilenc gólt és három gólpasszt is elért. A szélső pénteken utazott el Dallasba, és jövő héten már szeretne is bemutatkozni új csapatában.

Arra a felvetésre is válaszolt, ha Marco Rossi meghívná a válogatott bő Eb-keretébe, haza tudna-e utazni Amerikából.

„Haza tudnék repülni mindenféleképpen, az a kérdés, Marco Rossi behív-e. Egész évben azért dolgoztam, hogy minél közelebb legyek a felnőttválogatotthoz, most szerintem nagyon közel vagyok hozzá, de ha nem kapok meghívót, bár csalódott leszek, nem megy el a kedvem."

Jó döntést hozott Schön Szabolcs, amikor az MLS-be igazolt? Vezethet-e az útja onnan egy európai topligába? Erről kérdeztük meg az MTK vezetőedzőjét, Michael Borist, aki két évet dolgozott együtt a 20 éves középpályással. Úgy véli, Schön a gyorsaságát kamatoztatni tudja az MLS-ben, és az amerikai bajnokság megfelelő lépés lehet a karrierjében, amelyben tovább tud fejlődni.

Legfrissebb hírek

Egy piros lap és más semmi: döntetlennel zárult a ZTE és az Újpest összecsapása

Labdarúgó NB I
6 órája

„Ezt nem lehet jól viselni”– véli a Fradinak gólt lövő paksi játékos a mellőzöttségéről

Labdarúgó NB I
12 órája

MLS: Gazdag döntetlennel tért vissza Philadelphiába, Sallói Dánielék kikaptak

Minden más foci
13 órája

Bognár György: Egy bíróval volt jobb a Ferencváros

Labdarúgó NB I
21 órája

Videó: Kata Mihály 90 éves nagypapája végezte el a kezdőrúgást az MTK–KTE meccsen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 21:24

Fellélegezhetnek Újpesten, a Puskás Akadémia sikerével matematikailag is benn maradtak a lila-fehérek

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:09

Legyőzte a tizenegyest hibázó DVSC-t, továbbra is az aranycsata részese a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:35

Bognár György: Egy játékosból kell felkészülni – Varga Barnabásnak hívják

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:14
Ezek is érdekelhetik