Légiósok: Novothny a német másodosztályban folytathatja – NS-info

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.09.07. 13:16
null
Novothny Soma Németországban folytathatja pályafutását (Fotó: Török Attila)
Németországba, a Bundesliga 2-ben szereplő VfL Bochumba szerződhet az Újpestről nyáron távozó Novothny Soma.

Órákon belül hivatalossá válhat, hogy a lila-fehéreknél 87 tétmérkőzésen 34 gólig jutó, 26 esztendős támadó hol folytatja a karrierjét.

Hétfő délelőtt Novothny Soma barátnője a nyilvános közösségi oldalán posztolt egy képet a labdarúgót ölelve, mellé pedig annyit írva: „Egy új kaland kezdete.” Hozzátéve, egyelőre csak a játékos száll gépre.

A Nemzeti Sport a csakfoci.hu-hoz hasonlóan úgy értesült, hogy Novothny Bochumba utazott, ahol hamarosan áteshet a klubváltásokkor szokásos orvosi vizsgálatokon.

A korábbi utánpótlás-válogatott játékos eddigi karrierje során Olaszországban (többek között az SSC Napolinál), valamint az Újpest kölcsönjátékosaként Dél-Koreában, a Puszan IParknál légióskodott. A Megyeri úton június 30-án járt le a szerződése. Azóta klub nélkül készült.

A Bochum az előző idényben a német másodosztály 8. helyén végzett, 34 forduló alatt 46 pontot gyűjtve, 53 gólt lőve és 51-et kapva.

A Bundesliga 2 2020–2021-es idénye a tervek szerint a szeptember 19–20-ai hétvégén indulhat el.

Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Áron meghosszabbította szerződését a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 20:34

Szűcs Kornél: A válogatotthoz a harmadosztályból is vezet út

Légiósok
Tegnap, 7:35

Tóth Balázs: Magasabb szinten védve érettebb kapus lettem

Légiósok
2025.05.07. 08:29

Román Superliga: Zsóri Dániel bekerült a forduló álomcsapatába

Légiósok
2025.05.06. 13:58

Callum Styles a forduló álomcsapatában zárta a Championship-idényt

Légiósok
2025.05.06. 10:43

Willi Orbán: Sajnos lassabban gyógyulok, mint szeretném

Légiósok
2025.05.06. 09:33

Zsóri Dániel gólpasszának és góljának köszönhetően nyert az Arad – videó

Légiósok
2025.05.05. 19:19

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék az Arsenal ellen; Gazdag egykori csapata otthonában léphet pályára

Légiósok
2025.05.05. 11:12
Ezek is érdekelhetik