Légiósok: „A feladás sohasem volt opció” – 2.5 év alatt 97 tétmeccsről maradt le

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.08.03. 11:38
null
Az itt még az U17-es válogatottban szereplő Szántó 2.5 éve nem léphetett pályára tétmérkőzésen (Fotó: Nemzeti Sport)
Úgy tűnik, közel a visszatérés Szántó Tamás számára, a Rapid Wien középpályása elkezdhette a felkészülési munkát az osztrák futballcsapattal.

 

A most 24 éves magyar játékos 2018 márciusában szenvedett súlyos térdsérülést, a leváló porc miatt háromszor is meg kellett műteni. 864 nap alatt 97 mérkőzésről maradt le, és csak mostanra látszik javulni a helyzet.

„Mentálisan óriási kihívás volt, mégis, a feladás sohasem volt opció” – idézi Szántó szavait a Laola1.

A zöld-fehérek tarcsafürdői edzőtáborának kezdetén immár teljes mértékben részt tud venni, gyakorlatilag új játékosnak számít az együttesnél.

„Sokak számára új érkező vagyok, mert sosem edzettem vagy játszottam velük. Sok minden változott a legutóbbi meccsem óta”
– ami 2018. március 17-én volt, a Wolfsberg ellen.

A fájdalom nem múlt el teljesen, de játék közben nem zavarja már semmi.

„Olyan hamar el szeretném érni a százszázalékos formám, amennyire csak lehetséges, aztán megmutatni, mire vagyok képes” – zárta gondolatait.

Legfrissebb hírek

Légiósok: Bolla Bendegúz lőtte tovább a Rapidot az Osztrák Kupában

Légiósok
12 órája

Keresztes gólpasszt adott, a Dundee United legyőzte luxemburgi riválisát

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 22:54

Az ETO fiatal támadót igazolt a Rapid Wientől

Labdarúgó NB I
2025.07.20. 21:01

Bármikor bejelenthetik az ETO legfrissebb igazolását – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.20. 09:32

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Bolla Bendegúz: Sokat lendített rajtam az idény

Légiósok
2025.07.02. 11:10

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25
Ezek is érdekelhetik