Légiósok: Busai és Völgyi a svéd harmadosztályban – hivatalos

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2020.07.26. 19:08
Két magyar játékos szerződtetését is bejelentette a Nyköping BIS labdarúgócsapata, Busai Attila és Völgyi Dániel is a svéd harmadosztályban szereplő klubnál folytatja a pályafutását.

Busai legutóbb az indiai NEROCA FC légiósa volt, míg Völgyi néhány héttel ezelőtt hagyta el az NB II-es Soroksár SC-t.

„Az eddigi edzések biztatóak voltak, jól érzem magam a csapatnál, abszolút pozitív közeg fogadott. A lehető legtöbb pontot be kell gyűjtenünk az ősszel, hogy felzárkózzunk a középmezőnyhöz” – mondta Busai Attila.

A Nyköping jelenleg a harmadosztály 15., utolsó előtti helyét foglalja el, a gárda tíz meccsen csupán kétszer nyert, viszont messze a legtöbb gólt (36) kapta.

„Könnyű lesz beilleszkedni a csapatba, nagyon jól érzem magam Nyköpingben. Pontokban gazdag őszhöz szeretném segíteni az együttest, emellett remélem, hogy a jelenleginél offenzívebben tudunk futballozni a jövőben” – mondta Völgyi Dániel.

Legfrissebb hírek

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Svédországé lett a bronzérem a jégkorong-vb-n

Jégkorong
2025.05.25. 17:45

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26
Ezek is érdekelhetik