Salzburg: Szoboszlai jövőjéről is faggatták a sportigazgatót

Vágólapra másolva!
2020.06.03. 16:41
null
Szoboszlai Dominik a Liverpool elleni őszi BL-meccsen (Fotó: Török Attila)
Szoboszlai Dominik jövője is téma volt a Sky Sport Austria stúdióbeszélgetésében, amelyet az osztrák labdarúgó-bajnokság újraindítása alkalmából tartottak.

 

A Salzburg sportigazgatóját a következő átigazolási időszak várható mozgásairól faggatták a „Talk&Tore” című műsorban, elsősorban a sok csapattal hírbe hozott Szoboszlai Dominikkel és a dél-koreai Hvang Hi Csannal kapcsolatban.

„Ebben a nehéz időszakban különösen fontos, hogy értékükön alul ne adjunk el játékosokat. A politikánk eddig bevált, és nem kívánunk változtatni rajta a jövőben sem. A jó fiatal játékosoknak mindig lesz piacuk” – adott némiképp kitérő választ Christoph Freund, érzékeltetve, hogy semmiképpen sem kívánnak kapkodva üzletet kötni.

A Salzburg – amely télen eladta legnagyobb kincsét, Erling Haalandot a Dortmundnak – szombaton, egyebek mellett Szoboszlai góljának és gólpasszának köszönhetően, 5–0-ra megnyerte az Osztrák Kupa döntőjét, és szerda este a Rapid Wien ellen játssza első bajnoki mérkőzését a koronavírus-járvány utáni kényszerszünetet követően.

A Salzburg 24 ponttal áll a felsőházi tabella élén, a LASK 21, a Rapid 20 ponttal követi.

Legfrissebb hírek

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
20 órája

Man. United–Arsenal és Liverpool–Bournemouth az első fordulóban – íme, a PL-sorsolás!

Angol labdarúgás
2025.06.18. 10:12

Új fejezetéhez érkezett Szoboszlai és Szalah élcelődése

Angol labdarúgás
2025.06.17. 14:13

Szoboszlai tanácsai a Liverpoolba igazoló Pécsinek: „Gyere és élvezd! Dolgozz mindennap keményen!”

Magyar válogatott
2025.06.14. 06:00

Klub-vb: hatodik aranyára hajt a rekorder Real Madrid

Klub-vb
2025.06.13. 14:23

Szoboszlai Dominik ünnepelt és jótékonykodott Budapesten

Magyar válogatott
2025.06.12. 20:27

Erő és irányítás – Gyenge Balázs jegyzete

Angol labdarúgás
2025.06.11. 23:08

Veszélyben volna Szoboszlai helye a kezdőben? Így illeszkedhet be Florian Wirtz a Liverpool játékrendszerébe

Angol labdarúgás
2025.06.11. 20:45
Ezek is érdekelhetik