Eurofutball: Kecskés Ákos gólt fejelt a Luganóban

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.06.24. 22:26
Vida Kristopher csapata, a Piast Gliwice 1–0-ra kikapott a Lechia Gdansktól a lengyel élvonalbeli labdarúgó-bajnokság rájátszásában. A svájci Lugano 2–0-ra nyert a Luzern ellen ˜– az első gólt Kecskés Ákos szerezte.

Vida kezdőként lépett pályára az összecsapáson, s az 58. percig volt a pályán.

Korhut Mihály együttese, az Arisz nem jutott be a Görög Kupa döntőjébe, mivel az elődöntő visszavágóján hosszabbítás után 2–2-es döntetlent játszott az AEK Athénnal, így 4–3-as összesítéssel kiesett. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy Korhuték a második félidőben sokáig továbbjutásra álltak, majd a 93. percben a második góljukat is megszerezték (2–0), ám a fővárosiak a 96. percben elért találatuknak köszönhetően kiharcolták a hosszabbítást (2–1), amelyben még egy gólt lőve kivívták a döntőbe jutást is – aztán a ráadás ráadásában három játékost is kiállított a soraikból a játékvezető…

A svájci Luganóban ott volt a kezdőben Kecskés Ákos – a magyar játékos szerezte csapata első gólját a 80. percben, szöglet után fejesből volt eredményes, a Lugano pedig 2–0-ra diadalmaskodott.

AUSZTRIA, 2. LIGA
Innsbruck–Liefering 1–4
Liefering: Major Sámuelt a 62. percben becserélték, Bukta Csaba a 73. percben állt be.

GÖRÖGORSZÁG
SZUPERLIGA, OSZTÁLYOZÓ CSOPORT

Xanthi–Atromitosz 1–0
Atromitosz: Megyeri Balázs nem lépett pályára.

GÖRÖG KUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Arisz–AEK Athén 2–2 – hosszabbítás után
Továbbjutott: az AEK Athén, 4–3-as összesítéssel
Arisz: Korhut Mihály végig a pályán volt.

LENGYELORSZÁG
RÁJÁTSZÁS

Lechia Gdansk–Piast Gliwice 0–1
Piast Gliwice: Vida Kristopher kezdett, az 58. percben lehozták.

SVÁJC
25. FORDULÓ

Lugano–Luzern 2–0
Lugano: Kecskés Ákos gólt szerzett, Holender Filip nem állt be.

Legfrissebb hírek

A Newcastle Isak pótlásán dolgozik; Gyökeres megkapta az engedélyt az orvosira – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
12 órája

Különleges meccs vár Kecskés Ákosra Újpesten a nyitányon

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:53

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Magyar válogatott védővel erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 19:38

DVTK: a hatszoros magyar válogatott védő kedden Miskolcon egyeztet a jövőjéről – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 14:45

A magyar válogatott védő szerződést bontott – ezek a klubok érdeklődnek iránta

Légiósok
2025.07.07. 14:16
Ezek is érdekelhetik