KoroNapló: A mérleg nem hazudik – Baráth Botond


„Továbbra is a klubtól kapott edzésterv alapján készülünk, minden napra más feladat jut, a lábizom-erősítés, a felsőtest edzése, a futás és a biciklizés váltja egymást. A feladatokat nem lehet elsumákolni, mert minden reggel meg kell mérnünk a testsúlyunkat, az adatokat pedig elküldeni a klubnak.
Egyébként mostanra nagyjából beállt a napi programom, a reggelit, az ebédet és a vacsorát egyaránt magam készítem, szerencsére édesanyám annak idején néhány egyszerűbb étel elkészítésére megtanított…

Ami a vírust illeti, az utóbbi hét napban az Egyesült Államokban is súlyosan romlott a helyzet, a fertőzések száma már itt a legnagyobb, igaz, Missouri államban egyelőre csak nyolcszáz fertőzöttről számoltak be, míg Kansasban ez a szám kétszázötven, vagyis egyelőre nem vagyunk a járvány gócpontjában.
A nagyobb áruházakat ennek ellenére időnként már kifosztják, de egyfelől hamar feltöltik a polcokat, másfelől a kisebb boltokban rendre beszerezhető minden, amire szükségünk van.
A futásaim alkalmával azt látom, hogy kisebb egészségügyi sétára többen elindulnak, a friss levegőre és a mozgásra ebben a helyzetben is igyekeznek időt szakítani. A másfél méteres távolságot mindenki betartja, és megszűntek a nagyobb összejövetelek.”
A KoroNapló korábbi bejegyzéseit IDE KATTINTVA tekinthetik meg!

Öt éve bénította meg a világot a koronavírus-járvány

Elismerés: Karikó Katalin az első Nobel-díjas magyar nő





