Vadócz Krisztián: Az uruguayi szurkolók kedvelik a karakteremet

– Magyar idő szerint szerda hajnalban, a brazil Athletico Paranaense otthonában mutatkozhat be a Libertadores-kupában. Várja már a mérkőzést?
– Minden meccset várok, akkor is, ha egymás között játszunk, vagy ha utcák-terek bajnokságról van szó – mondta a Nemzeti Sportnak Vadócz Krisztián, a Penarol 34 esztendős, 42-szeres magyar válogatott középpályása. – Nekem itt még minden új, a Libertadores-kupa neve persze odahaza is jól cseng, noha nem is tudjuk pontosan elképzelni, milyen ez a sorozat. De ugyanez volt a helyzet, amikor az ázsiai Bajnokok Ligájában szerepeltem. Éppen most indulunk Brazíliába, győzelemmel akarjuk kezdeni a sorozatot, a cél pedig az, hogy továbbjussunk a csoportból.

– Az Athletico Paranaense mellett a chilei Colo-Colóval és a bolíviai Jorge Wilstermann-nal szerepelnek egy csoportban. Melyikük tűnik a legerősebbnek?
– Még csak másfél hónapja vagyok itt, egyelőre én sem igazán ismerem az erőviszonyokat, még csak ismerkedem a dél-amerikai futballal és a csapatokkal. Nem hinném, hogy ez én véleményem mérvadó ezen a téren. A többiek szerint a csoport mindegyik csapata erős, kiegyenlített négyesbe kerültünk, de ezen nem rágódom, megyek, ahova visz a gép, és remélem, sikerül minél tovább jutni a sorozatban.

– Az uruguayi sajtó az első két bajnoki után elismerően írt önről, külön cikkekben dicsérték a játékát, és kellemes meglepetésnek nevezték az igazolását. Eljutottak önhöz ezek a hírek?
– A többiek dicsértek a meccs után, és azt is mondták, hogy jók a visszhangok, de én annak örülnék igazán, ha fél év múlva is ilyen jókat írnának rólam. Érthető, hogy eleinte nemigen tudták hová tenni a szerződtetésemet, ahogyan itt mondják, nem értették, mit keres az ország egyik legnépszerűbb klubjánál egy harmincnégy éves játékos Kelet-Európából. Otthon is kétkedve fogadják, ha egy ismeretlen, idősebb külföldi oda szerződik, és félnek, hogy elveszi a helyet a fiatalok elől. Szeretném megmutatni az erősségeimet és segíteni a csapatnak. Más a stílusom, mint amit itt megszoktak, a dél-amerikaiak többsége ösztönből futballozik, rám viszont ez sohasem volt jellemző. A szurkolók kedvelik a karakteremet, szőke vagyok, kék szemű, Európából érkeztem, máshogy beszélem a spanyolt, mint a helyiek, és a játékstílusom sem megszokott. Egzotikus karakter vagyok, és ezt bírják, de elsősorban a pályán kell bizonyítanom. Itt olyan szenvedélyesek a drukkerek, hogy egy rossz meccs után feltesznek a következő gépre.

– Tényleg semmihez sem hasonlítható az ottani hangulat?
– Nem panaszkodom, jó helyre kerültem. Dél-Amerika egyik legnépszerűbb klubjánál játszom, az idegenbeli meccseinkre is hét-nyolc ezren követnek minket, otthon pedig harminc-negyven ezren buzdítanak. A bajnokság előtt rendeztek egy felkészülési meccset, bemutattak minket a szurkolóknak, ott is volt minden. Tűzijáték, füstbomba – elképesztő hangulat. Ennél nem is kérhet többet egy futballista. Tényleg imádják a labdarúgást, van, hogy a babakocsit tologató anyuka hangosabban szurkol az utcán, mint a férje. Már a nyolcéves gyerekek sem félénken jönnek oda, hanem közlik, hogy nyerni kell a hétvégén, és kész. Jelentősek az elvárások, de ilyen hangulatban jó igazán futballozni.

– Az első két bajnoki után mik az első benyomásai az uruguayi ligáról? Mennyire fekszik önnek a dél-amerikai futball?
– Nem az a kérdés, hogy nekem mennyire fekszik, légiósként nekem kell alkalmazkodni. Pályafutásom során sok helyen megfordultam már, így ezzel szerencsére nincs problémám. Ami a futballt illeti, leginkább az 1994-es világbajnokságon látott brazil válogatott jut eszembe. Mindenki támad, cselez, nagyon intenzív a játék, és ösztönből futballoznak.

– Az első bajnokin csereként fél órát kapott, a másodikat végigjátszotta, és a hírek szerint annyira meggyőzően teljesített, hogy kezdő lesz a brazíliai Libertadores-kupa-meccsen. Igaz, hogy az első bajnokin csak azért nem kezdett, mert korlátozva van a légiósok száma?
– Egyszerre legfeljebb három külföldi lehet a pályán, mi négyen vagyunk, és az első meccs előtt kaptam egy rúgást a lábamra. Diego Forlán vezetőedző is mondta, harcolnom kell, új igazolásként nincs garantálva a helyem. Persze azt is olvastam, ha uruguayi lennék, biztos kezdtem volna az első meccsen. A Libertadores-kupában viszont nincs semmiféle korlátozás, remélem, ismét kezdő leszek. Azt pedig az idő eldönti, mennyire lesznek elégedettek a teljesítményemmel, remélem, a bajnokságban is minél több lehetőséget kapok, és nemhiába jöttem Uruguayba.