Légiósok: Busai nem lépett pályára Indiában, csapata ikszelt

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.03.14. 15:13
Az indiai labdarúgó-bajnokság (I-League) 19. fordulójában Busai Attila nem lépett pályára a NEROCA FC színeiben. Csapata a Chennai City ellen 2–2-es döntetlent játszott.

Busai Attila a kispadon foglalt helyet, s onnan nézte csapata álomkezdését: a 9. helyen álló NEROCA már az 1. percben megszerezte a vezetést az esélyesebbek számító Chennai City ellen. A hazaiak sokáig nem örülhettek, mert a vendégek a 21. percben egyenlítettek, majd az első félidő vége előtt meg is fordították a találkozót – mindezt úgy, hogy 1–1-es állásnak Busaiék tizenegyest hibáztak. Busai Attila a kispadon foglalt helyet, s onnan nézte csapata álomkezdését: a 9. helyen álló NEROCA már az 1. percben megszerezte a vezetést az esélyesebbek számító Chennai City ellen. A hazaiak sokáig nem örülhettek, mert a vendégek a 21. percben egyenlítettek, majd az első félidő vége előtt meg is fordították a találkozót – mindezt úgy, hogy 1–1-es állásnak Busaiék tizenegyest hibáztak.

A második félidőben a vezető gárda emberhátrányba került, s úgy nézett ki, hogy nem változik az eredmény, ám a NEROCA a 90. percben újabb büntetőhöz jutott, amelyet már nem hibázott el. A vége 2–2, Busai együttese maradt a 11 csapatos bajnokság 9. helyén.

INDIAI I-LEAGUE
19. FORDULÓ

NEROCA FC–Chennai City 2–2

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Gyollai Dániel csapata kupadöntőt játszik

Légiósok
17 órája

Légióskörkép: Szoboszlai-gól, Gazdag-, Kerkez- és Kleinheisler-gólpassz

Légiósok
19 órája

Elmentek otthonról a hazaiak, ez nem a vendéglátók napja volt a Bundesligában

Német labdarúgás
2025.03.01. 18:18

A Premier League legkomplettebb tízese? Szoboszlai Dominik pazar idénye számokban

Légiósok
2025.02.28. 16:05

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

Sallai Roland: Elképesztő légkör vár ránk Törökországban

Magyar válogatott
2025.02.28. 07:00

Higgyünk a szemünknek! – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
2025.02.27. 23:09

José Mourinhót négy meccsre eltiltották a Galata–Fener után történtek miatt

Minden más foci
2025.02.27. 22:13
Ezek is érdekelhetik