Légiósok: a Dinamo Kijev már ki is nézte magának Kádár utódját

Vágólapra másolva!
2020.02.09. 07:28
null
Kádár Tamás egyre távolabb az első csapattól Kijevben (Fotó: AFP, archív)
A sportanalytic.com információi szerint a Dinamo Kijev már meg is találta a február elején a tartalékokhoz száműzött Kádár Tamás utódját: a csapat a Zorja Luhanszk U21-es válogatott labdarúgóját, Jevhen Cseberkót nézte ki magának.

 

A lap beszámolója szerint a két csapat már fel is vette egymással a kapcsolatot, Cseberko klubváltása pedig csak azon múlik, hogy a Dinamo mikor tudja eladni Kádár Tamást.

Az ukrán védőért, aki Kádárhoz hasonlóan középső védőként és bal oldali szélsőként is bevethető, 1.2 millió eurót fizethet ki a kijevi együttes. Cseberko az U21-es ukrán válogatott csapatkapitánya, hazája élvonalában pedig fiatal kora ellenére már 41-szer szerepelt. Korábban a jó nevű Dnyipro Dnyipropetrovszk játékosa volt.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy Kádárt február elején a Dinamo második csapatához irányították, az első kerettel azóta sem készülhet együtt. A Nemzeti Sport Online ukrán forrásokból úgy értesült, az áll a hátterében, hogy a védő összeszólalkozott a törökországi edzőtáborban a csapat vezetőedzőjével, Olekszij Mihajlicsenkóval. A hírek szerint Oroszországból érdeklődnek iránta, az egyik kérője a Dinamo Moszkva lehet.

Klubközeli forrásból úgy tudjuk, helytállóak az ukrán sajtóban megjelent hírek, valóban volt szóváltás az edző és a játékos között Törökországban, és valós az oroszországi érdeklődés is.

Kérdés azonban, hogy meddig húzódnak el a tárgyalások. Oroszországban február 21-ig tart az átigazolási időszak, de mivel Kádárnak 2023-ig szól a szerződése, Kijevben biztosan megkérik az árát (a Transfermarkt például 4 millió euróra becsüli a 29 éves játékos értékét).

A Dinamo Moszkva azonban – amely az elmúlt években az orosz másodosztályt is megjárta – már nem ugyanaz a sztárcsapat, amely volt korábban, amikor még Dzsudzsák Balázs is az együttest erősítette, és három játékost már igazolt a télen. Kérdés, a moszkvai klub mennyit tud áldozni a magyar védő kivásárlására. A Dinamo Moszkva jelenleg a 8. helyen áll az orosz élvonalban.

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Loic Nego csapata a PSG vendége lesz

Légiósok
2025.04.14. 12:46

Légióskörkép: Torvund és Hegedűs gólt lőtt, Tóth Balázs újra védett

Légiósok
2025.04.14. 11:15

A sors két évet elvett tőle – most az Atlético világbajnokai ellen készül Nikitscher Tamás

Légiósok
2025.04.11. 17:41

Csongvai Áron: Ki akartam lépni a komfortzónámból

Légiósok
2025.04.10. 08:28

Szoboszlai, horgászat, tetoválások – Bolla Bendegúz nemzetközi kupanegyeddöntőre készül

Légiósok
2025.04.09. 15:34

Gazdag Dániel klubot válthat, távozhat a Philadelphia Uniontól – NS-infó

Légiósok
2025.04.09. 15:28

Légióskörkép: Csongvai Áron megszerezte első svéd bajnoki gólját

Légiósok
2025.04.07. 10:31

Csongvai balhés meccsen szerezte meg első svéd bajnoki gólját

Légiósok
2025.04.06. 16:28
Ezek is érdekelhetik